Elkészítése: A karfiolt főzzük majdnem puhára sós vízben. Csepegtessük le. A tejfölt kavarjuk össze a tojással, az ételízesítővel, csipetnyi sóval, borssal és reszeljük bele a sajt felét. Egy tepsit vajazzunk ki, szórjuk meg zsemlemorzsával. A tejfölös masszát öntsük a karfiolra, majd a kikent tepsibe és reszeljük rá a sajt másik felét. 180 fokos sütőben addig süssük, míg a sajt megpirul a tetején.
Ezt kb. 5-7 perc. Szórja a sót, borsot és a szerecsendiót a mártásba és öntse hozzá a brokkolihoz és karfiolhoz úgy, hogy az étel bevonatot kapjon az öntetből. Tegye be a tepsibe sütni 35-4 percig, hogy a szósz pezsgő legyen, a sajt pedig aranybarna. Amikor lezárja a gázt, hagyja még bent a meleg sütőben az ételt további 5-10 percig. Jó étvágyat! Ford. és szerk. : Somogyi Diána ( Yana Jósnő) Nem találja a szerelmet, vagy úgy érzi, hogy rátalált az Igazira, de nem tudja, hogy kölcsönös e az érzés? Ne éljen kétségek között! HÍVJA MOST országunk legjobb jósait az oldalon és választ kap minden kérdésére. Yana Jósnő és Rontáslevétel szakértő Evita Asztrológus Jósnő
Persze lehet olajban is sütni, de én nem szeretem ezt a fajta sütési módot, vagy mondjuk inkább úgy, hogy a gyomrom nincs oda érte. Kicsit sem. Hozzávalók (5 nagyobb, tenyérnyi darabhoz): 100 g karfiol 70 g liszt (én gluténmentes lisztet, most éppen Schar Mix It-et használtam, de bármilyen liszt jó lehet hozzá) 1 L-es tojás hangulat és lehetőség szerint: metélő-, zöld-, póré- vagy fokhagyma, só, bors, szerecsendió igény szerint füstölt szalonna kockák Első körön aprítsuk össze a karfiolt, ha pedig nincs aprítónk, akkor reszeljük le. Keverjük hozzá a tojást, a lisztet, a fűszereket és ha használunk valamilyen hagymát, akkor azt is. Ha nincs aprítónk, akkor ez utóbbit apróra vágva, ha van, akkor mehet a karfiol mellé, és miközben összekeveri az aprító a többi hozzávalóval a karfiolt, a hagymát is szépen felvagdossa. Kanállal adagoljuk sütőpapírral bélelt tepsibe, majd tegyük 180 fokra a sütőbe. Amennyiben dúsítanánk az egész hóbelevancot egy kis szalonnával, pakoljunk a tetejére néhány kockát abból is.
karfiol (kb. 1 kg) • friss brokkoli • + 20 g natúr vaj • finomliszt • tej (2, 8%) • tejszínes sajtkrém (Philadelphia vagy hasonló, nem ömlesztett) • fehér cheddar sajt • fokhagyma granulátum Agi1968 Pirított karfiol • pontyfilé • zöld, piros és sárga kaliforniai paprika • lilahagyma • citrom • só • bors • étolaj 1 óra 4 adag Magyarország Éva Méhesfalvi tetszés szerinti halfilé. (itt lazac) • karfiol. (nettó 80 dkg) • paszírozott paradicsom • megroppantott fokhagyma • csilipaprika • őrölt kömény • olívaolaj.
Közzétette: Közzétéve: 2014. június 11., szerda, 13:20 Főzök-sütök-sündörgök, a konyhámban mindent megfőzök, megsütök! Étel-ital-sütemény, vendégekbe belefér. :) Miért, és mit szeretek főzni? Megfőzni megfőzök bármit, bár megenni nem biztos, hogy megfogom. Nagyon válogatós vagyok, sok mindent nem eszek meg, de szeretnécsére van aki elfogyassza. Miért, és mit szeretek sütni? Sütni azért szeretek, mert kiélhetem kreativitásom. Na meg desszert nélkül nálunk hétvége nem telhet el. Weboldal: 2012. május 29-én indítottam el személyes gasztronómiai blogomat. 2016. május 16-tól pedig weblapként működik, ezért az elérhetőség is változott. Blogom elérhetősége:
S�t�ben s�lt f�szeres karfiol. 2014-01-20 sponsored links Évekkel ezel�tt a karfiolb�l csak levest, és rakott karfiolt kész�tettem, addig mostans�g m�r igen v�ltozatosan kész�tek bel�le ak�r f�ételt ( karfiolos tészt�t, karfiol p�rk�ltet.... t�bb recept itt megtal�lhat�), vagy éppen mint most k�retet. Rég�ta szerettem volna f�szeres s�lt karfiolt kész�teni, de eddig valamiért halogattam, és most b�nom csak igaz�n. A mogyor�olajat �sszekevertem a r�mai k�ménnyel, korianderrel, és sz�nes borssal, majd beleforgattam a r�zs�ira szedett karfiolt, és m�r mehetett is be a s�t�be. R�pke fél �ra m�lva m�r k�rteként t�lalhattam a busaszelet mellé. A halhoz is nagyon j�l illett, de mag�ban a f�szeres karfiol is nagyon finom volt. Hozz�val�k: 1 kisebb karfiol 1 tk koriander 2 tk r�mai k�mény sz�nes bors(�zlés szerint)...
Az egyik család hússal rétegzi, a másik zsemlemorzsával, a harmadik besamellel eszi. Nem rossz ételek ezek, de a karfiol ennél sokkal többre képes, csak néhány berögzült szokáson kell változtatni, hogy igazi kedvenc legyen belőle. A karfiolhoz nem fűződnek kötelező szabályrendszer alapján elkészített fogások, nem olyan, mint a borsó, amiből mindig tejes főzeléket vagy levest készítünk - ez inkább olyan különczöldség. Mivel éppen tombol az őszi fajták szezonja, érdemes néhány új variációit is kipróbálni. A zöldségek outsidere Forrás: Ács Bori Van, aki egyáltalán nem eszi, más nyersen majszolja, akad, aki beborítja, rétegezi, de mindenki, minden esetben megfőzi, mintha muszáj lenne, mintha a rendőr minimum bevinné a Gyorskocsi utcába, ha ezt a lépést kihagyja. Pedig a karfiolból sokkal, de sokkal többet tudunk kihozni, ha egyáltalán nem főzzük. Nem is unalmas Forrás: Ács Bori Külföldi gasztroszakértők és magazinok rendszeresen áradoznak erről a nálunk kissé lefitymált zöldségről, megsütik egészben, készítenek belőle vega sztéket, sőt darálva rizs helyettesítésére vagy éppen idézőjeles pizzatészta készítésére használják.
Kakaóval sült karfiol Alapanyagok: egy fej (kb. egykilós) karfiol egy kiskanál csilipor (elhagyható) só, bors olívaolaj egy evőkanál keserű kakaópor Szép is, és nagyon finom Forrás: Ács Bori A sütőt előmelegítem 200 fokosra. A karfiolt rózsákra szedem, sütőpapírral bélelt sütőlapra rakom, majd lecsöpögtetem olívaolajjal. Sózom, borsozom, és alaposan összeforgatom, hogy az olaj mindenütt beborítsa. Erre még jobb módszer az, ha egy zacskóba tesszük a zöldséget, belelocsoljuk az olajat, hozzáadjuk a fűszereket és a zacskó száját befogva az egészet összerázzuk. A kakaót elkeverem a csiliporral, majd egy kis méretű szűrő segítségével egyenletesen a karfiolra szórom. A forró sütőbe tolom, és kb. 30-40 percig sütöm, míg a karfiol puha nem lesz. Sütőbe a karfiollal! Miután kiderült, hogy a karfiol sütve az igazi, kedvenc házi gyerekkori ételemet is elkészítettem sütőben. Remekül működött. A kedvenc házi karfiol recept, technológiai csavarral Forrás: Ács Bori A prézlis karfiol névre hallgató étel nálunk sima főtt karfiolt jelentett, amit pirított zsemlemorzsába forgattunk, és rengeteg tejföllel ettünk, néha magában, néha sült csirkével.
cmcholdings.com, 2024