A légzési nehezítettség is gyakori ok, ilyen például a légutakat érintő allergia. Olyan súlyos, központi idegrendszeri betegségek is okozhatnak aluszékonyságot, mint például az agyvelőgyulladás, vagy olyan agyi térfoglaló folyamatok, mint a daganatok növekedése.
Jelentős minőségi zavarokat okoz a nappali tevékenységben: álmosság, aluszékonyság, a szellemi teljesítőképesség romlása. Az elalváshoz szükséges idő meghaladja a 30 percet. Az alvást legalább három tudatosult ébredés szakítja meg. Az ébredés a megszokottnál legalább egy órával korábban következik be. Az altatók szedéséről Az altató gyógyszert a lefekvés előtt kb. 1' 1½ órával kell bevenni, egyszerre 1, maximum 2 tablettát, kúraszerűen legfeljebb 3 hétig. A BDZ-k izomrelaxans hatása miatt alvási apnoe -ban szenvedő (pl. erősen horkoló) betegek esetében és rossz légzésfunkciók esetén is óvatosnak kell lenni az alkalmazásukkal. Hazánkban gyakori az alkoholizmus, így különösen hangsúlyozzuk, hogy az alkoholos állapotban potencírozó hatásuk miatt az altatók és nyugtatók kerülendők, a súlyos és kiszámíthatatlan együtthatásuk miatt. Tipp Ételek, melyek segítik a jobb alvást (Sleep Center - Dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus) Hozzászólások (0) Cikkajánló Hipertónia A magas vérnyomás hormonális okai és tünetei.
Az egészséges étrendre való áttérés azonban nemcsak a súlycsökkenésben segít, de még energiát is ad.
Az alváshiány negatív következményeit jól ismerjük, egy friss tanulmány most arra világított rá: a lustálkodás is nagyon csúnyán megbosszulhatja magát. Kevés kellemesebb érzés van, mint mikor az ember hajnalban riad, hogy nem szólt az ébresztő, elkésik a munkából, majd kicsit tisztuló tudatával ráébred: szombat van, lehet tovább aludni. A hét fáradalmait persze ki kell pihenni, ám egy új tanulmány szerint kifejezetten nagy baj lehet abból, ha valaki hosszú távon, rendszeresen lustálkodik, vagyis 10 órát vagy annál többet alszik naponta. A Keele Egyetem világszerte hárommillió ember bevonásával készített tanulmánya megállapította, a "hétalvók" olyan súlyos betegségeket kockáztatnak, mint például: magas vérnyomás, különböző szívbetegségek, cukorbetegség, elhízás. Ijesztő adatok Az adatok azt mutatják, hogy akik rendszeresen 10 órát alszanak, azoknál 30 százalékkal nagyobb eséllyel alakulnak ki halálos betegségek, mint akik átlagosan hét órát töltenek az ágyban. Sőt, előbbi csoportnál 56 százalékkal magasabb a stroke és 49 százalékkal a szív- és érrendszeri megbetegedésekhez köthető halálozás, illetve 44 százalékkal gyakrabban alakul ki szívkoszorúér-betegség.
cmcholdings.com, 2024