A 3D bionyomtató labor működtetéséhez professzionális sejt- és szövettenyésztő laborra, valamint állatházra is szükség van – emelte ki a kutató, hozzátéve, hogy az I. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetben ezek rendelkezésükre állnak. Az így felállt unikális kutatási infrastruktúra ipari együttműködések és külső-belső akadémiai kollaborációk kiszolgálására is készen áll. A daganatkutatás mellett a 3D bionyomtató számtalan egyéb projektben is felhasználható: a gyógyszer-, élelmiszer- és kozmetika ipar például úgynevezett organ- vagy body-on-chip modellek segítségével az állatkísérleteket kiváltva toxicitási teszteket hajthat végre vele. Ezeknek a modelleknek a lényege, hogy kis lemezekre 3D bionyomtatóval különböző típusú élő szöveteket nyomtatnak, melyeknek a folyadék-, tápanyag- és oxigénutánpótlását, valamint fenntartását úgy biztosítják, hogy különböző, az ereket is modellező hálózatokkal kötik össze; a toxicitási vizsgálatokat pedig az így kapott modellekben végzik el. A 3D bionyomtató új távlatokat nyithat a kutatásokban.
A görögszénamag fogyasztása kedvezően hat a szoptató kismamák tejelválasztására. Jó hatású a menstruáció előtt jelentkező tünetek (PMS) enyhítésére, csökkenti a változókori panaszokat (menopauza), mérsékli a depresszió tüneteit. Hatásos lehet a vérszegénység, az ásványi anyag hiány kiegészítő gyógyítására. Étvágyjavító, emésztést elősegítő, gyulladáscsökkentő hatása alkalmassá teszi a betegség következtében legyengült szervezet erősítésére. Antidiabetikus, koleszterinszint csökkentő hatását klinikai vizsgálatok igazolják. Magjából készített főzet enyhíti a torokfájást, csökkenti a vércukorszintet. Az utóbbi években hajnövesztő szerként is használják. A kísérletek eredményei rendkívül biztatóak. Főleg a kopasz foltok gyógyítására alkalmas. Egyiptomban kenyérkészítéshez ma is felhasználják, a görögök a nyers vagy főzött magvakat mézzel elkeverve fogyasztják. A mag őrlete ánizsra jellemző illatú. Az őrleményéből készített pépet feldagadt sebek és gyulladások borogatására is használják. A görögszénamagot terhes nők ne használják méhösszehúzó hatása miatt!
Azok, akik egy éven át szedtek napi háromszor 120 mg orlisztátot - a Roche Pharmaceutical Xenical néven hozza forgalomba -, és szigorú alacsony kalóriás étrenden éltek, mintegy 10 kilogrammot fogytak, jelenti a göteborgi Sahlgrenska egyetemi kórház dr. Lars Sjostron vezette kutatócsoportja. A placebót szedő és diétázó kontrollcsoport tagjai átlagosan körülbelül 7 kilót adtak le a The Lancet-ben nemrégiben megjelent tanulmány szerint A fölmérés második évében néhány beteg, aki addig orlisztátot szedett, placebót kapott és fordítva. Minden, a tanulmányban fölmért minden beteg normál, súlymegtartó étrenden élt. Általában elmondható, hogy azok, akik továbbra is orlisztátot szedtek, a vizsgálat második évében csak a felét hízták vissza annak, amit a placebót kapó társaik. Akik placebo helyett orlisztátra váltottak, tovább fogytak, míg a továbbra is placebót szedők híztak, figyelte meg dr. Sjöstrom és csapata. Az orlisztát blokkolja a hasnyálmirigy lipáz működését, ez elősegíti az étkezéssel fölvett zsiradék mennyiségének a szervezet által történő megemésztését.
Kiemelkedő antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatásával kezeli a belső gyulladások okozta hajhullást. Illóolaja javítja a végtagok vérkeringését, jelentősen csökkenti a gyulladásokat, a különféle fájdalmakat. Bedörzsölő szerként elsősorban ízületi és reumatikus problémákra ajánlják. Teája étvágyserkentő, emésztésjavító, epehajtó. Görcsoldó hatása a menstruációs és változókori kellemetlen tünetek ellen is eredményes, emellett gyakran használják gyakori fejfájás kezelésére, megelőzésére. Zöld tea A benne levő flavonoidok serkentik a máj működését, a kimerültség, fáradtság ellen is kiváló természetes frissítő. Olyan vegyületeket tartalmaz, amelyek az immunrendszer megerősítése mellett megelőzhetik a szív és érrendszer megbetegedéseit, a fogszuvasodást, a fogínybetegségeket és erős antioxidánsként bizonyos tumorok kialakulását. A szellemi teljesítőképességre is kitűnő hatással van, a benne található koffein a kávéval ellentétben nem gyorsan, hanem fokozatosan, lassan szívódik fel, kíméli a gyomrot, a beleket, hosszabb időn át tartó élénkséget, éberséget biztosít.
cmcholdings.com, 2024