"Ha valamit szétválasztunk, a munka meg a magánélet között, akkor az szerintem ilyenkor történik meg. Pont én szoktam Reninek és Gergőnek is mondani, hogy ezt most tegyétek oda! " - hangsúlyozza Bea. Rácz Gergőt a lehető legrosszabb pillanatban érte a sok elismerés. A koronavírus miatt a teleírt naptárt kidobhatták. A sztár próbált nem tudomást venni az elkeserítő helyzetről: "Úgy csináltam, mintha egyszerűen elmaradt volna a hétvégi koncert, de tudom, hogy később ez elő fog jönni… Egyszer csak valószínűleg eljön az a pont, amikor ez jobban lecsapódik" -teszi hozzá. Gergő viszont biztos benne: ha előre tudja, hogy a vírus keresztülhúzza számításaikat, akkor is kihozta volna a mega slágert. A zeneszerző-énekes a COVID-19 járvány alatt sem unatkozott, szintén Orsovaival kihozták a "Titkod nem leszek" című dalt, mely máris a játszási listák élére közel 3 millió youtube-os megtekintésnél tart és a napokban kapta meg az "aranylemez" státuszt. Rácz e mellett épp 9 kilenc új számon dolgozik és alig várja a nyári -újrainduló- koncerteket.
01 18:07 Rácz Gergő slágerlista-történeti rekordját döntötte meg Rúzsa Magdolna, amit az énekes sikere előtt pont Magdi volt, aki tartott. Úgy tűnik, Rúzsa Magdolna és Rácz Gergő egymás rekordjait döntögetik, ha a hazai zenei élet sikereiről van szó. Ugyanis… Rúzsa Magdolna megdöntötte Rácz Gergő rekordját Rúzsa Magdolna megdöntötte Rácz Gergő rekordját Két év várakozás után a Petőfi Rádióban debütált Rácz Gergő és Vitáris Iván közös dala 22. 01. 12 15:30 A dal a Petőfi Rádió reggeli műsorában debütált. Két év várakozás után a Petőfi Rádióban debütált Rácz Gergő és Vitáris Iván közös dala Vitáris Ivánnal az élen összeállt a Dalfutár szupergroupja – klippremier a Két év várakozás után a Petőfi Rádióban debütált Rácz Gergő és Vitáris Iván közös dala Győrben felbukkant a legendás jugoszláv Winnetou 21. 08. 28 08:49 Az indiánfilmekből ismert 81 éves, szerb származású színész a település polgármesterével is lőtt néhány közös képet, illetve közönségtalálkozót is tartott. Mitić gyermekkorunk indián filmjeinek színész legendája Győrben… Győrben felbukkant a legendás jugoszláv Winnetou Izgalmas programokat hoz a mai nap is!
Rácz Gergő és felesége, Beatrix 8 éve vannak együtt, 5 évvel ezelőtt pedig a szakmai életüket is összefonták, ugyanis Bea lett az énekes menedzsere. A népszerű énekes, Rácz Gergő és felesége, 8 évvel ezelőtt ismerte meg egymást. Gergő memóriájának köszönhető, hogy végül másodjára is randiztak. Először ugyanis az énekes fellépésén futottak össze, ahol Gergő elkérte Bea telefonszámát, de lemerült a telefonja. "Egész koncert alatt Bea telefonszámát memorizáltam" - mondta nevetve a Blikknek Gergő. Bea a magánéletben és a szakmai életben is tökéletesen kiegészíti egymást. 5 éve együtt dolgoznak, ugyanis Bea az énekes menedzsere, ami csak még inkább elmélyítette a szerelmi kapcsolatukat. "Sokkal jobban működik egy kapcsolat akkor, ha még azt is tudjuk egymásról, hogy mi történik egymás életében munka szempontjából" - mesélte a Blikknek Gergő. 2 évvel ezelőtt megszületett kislányuk, Lorina, aki azóta mindennap beragyogja az életüket. "Aki látja, mind azzal indít, hogy ti nem tudjátok, mi az, hogy gyerek.
Ezek közül Rácz Gergő és Orsovai Reni duettje, a Mostantól bizonyult a legjobbnak, a két előadó örülhetett a 75 millió forint összértékű nyereménynek, amellyel tovább építhetik a zenei karrierjüket. A győztesek közvetlenül a döntő után nyilatkoztak az Origónak, mindketten az este hatása alatt álltak, még fel sem fogták egészen, hogy mi történt velük. A Dal 2020: Rácz Gergő dala lett Magyarország slágere - videó Rácz Gergő és Orsovai Reni Mostantól című dala lett Magyarország slágere, ők nyerték a Dal 2020 versenyét. A dalszerző saját történetét dolgozta fel, a szerelem helyett a megcsalásról énekel. A Gergő azt is elárulta, felesége mit szólt ahhoz, hogy egy ország nyilvánossága elé tárta legintimebb bűnét. Rácz Gergő hamarosan apa lesz Rácz Gergő nem is olyan régen vette el kedvesét, most pedig egy újabb örömhírrel szolgáltak a rajongóknak: gyermekük lesz. Rácz Gergő a saját klónjaival énekel Star Wars-dallamokat Rácz Gergő legújabb videójában betekintést enged a nappalijába is, az óriási Star Wars-rajongó énekes ugyanis megörökítette azokat a pillanatokat, amikor az új rész, a Rogue One, azaz a Zsivány Egyes premierjére indult.
legutóbbi adásában versenyzett. Alig ismert rá saját slágerére Rácz Gergő Alig ismert rá saját slágerére Rácz Gergő Rácz Gergő teljesen kiakadt - "Reni, te voltál a legjobb" 22. 02. 23 13:59 Rácz Gergő nem hiszi el, hogy Orsovai Reni így végezte a versenyben. Rácz Gergő teljesen kiakadt - "Reni, te voltál a legjobb" Sztárban Sztár: Rácz Gergő megdöbbent Orsovai Reni kiesésén, szerinte Zámbó Krisztián gyengébb volt Zámbó Krisztián reagált Orsovai Reni kiesésére Akcióhősnek érezhette magát Rácz Gergő: lőni tanította az énekest Németh Kristóf – "Gergő kifejezetten tehetséges" 22. 10 06:31 Imádja az akciófilmeket, és mindig is az volt a fontos Rácz Gergő számára, hogy célba találjon a zenéjével, ezért testhezálló feladat volt számára, amikor Németh Kristóf felajánlotta, hogy megtanítja lőni. A két sztár Rácz Gergő új dalának klipforgatásán… Akcióhősnek érezhette magát Rácz Gergő: lőni tanította az énekest Németh Kristóf – "Gergő kifejezetten tehetséges" Akcióhős lett Németh Kristóf és Rácz Gergő Rúzsa Magdolna megdöntötte Rácz Gergő rekordját 22.
cmcholdings.com, 2024