Átláthatóóbb, a korábbinál könnyebben kezelhető a VÁRVAG Kft. új honlapja. A weboldalon minden, a cég tevékenységével kapcsolatos információ és hirdetmény megtalálható. A megjelenésében is mutatós weboldalt úgy alakították ki, hogy minden fontos tudnivaló és például az ingatlanbérleményekkel kapcsolatos nyomtatványok egyetlen kattintással elérhetők legyenek.
A ceglédi városháza eklektikus épülete S étánk a Városháza épületétől, annak bemutatásával indul. 1891-93-ban készült el az egyemeletes, közép rizalitos - felette kétsíkú tetővel - legömbölyített kis kupolával fedett, kiemelt sarokkal kiképzett impozáns építmény: az eklektikus Városháza, amely Márkus Ágoston és Illés Gyula budapesti építészek tervei alapján épült. A főbejáraton keresztül jutunk az oszlopcsarnokba(aulába), ahonnan díszlépcső vezet az emeleti galériás díszteremhez, amelyet két kisebb tanácskozóterem fog közre. A Városházát 1993-ban a centenárium alkalmából felújították, 1995-ben pedig esti díszkivilágítást kapott. 1997-ben az udvarán felavatták a pantheon első emléktábláját, Gubody Ferenc (1852-1907) polgármester tiszteletére. A pantheon azóta további több emléktáblával bővült. Ünnepség a városháza dísztermében D íszterme a képviselő-testületi üléseken kívül kulturális és tudományos konferenciáknak, rendezvényeknek is helyet ad. A Városháza patinás épületében található a Tourinform Iroda, mely arra hivatott, hogy az Önök látogatását a városban segítse és megkönnyítse.
cmcholdings.com, 2024