Van, hogy a hús megvásárlása után nem kezdünk el azonnal főzni, sütni. Így a megvásárolt hentesárut le kell fagyasztanunk. De melyik húsféle meddig tartható a mélyhűtőben lefagyasztva? A húsos ételek általában hosszú ideig fagyaszthatóak. A fagyasztott élelmiszerek rendkívül hosszú ideig biztonságosak maradnak, mégis léteznek ajánlások, hogy mennyi idő után célszerű elfogyasztani a mélyhűtőben található húsféléket. Vannak húsok, amelyeket tanácsos korábban elfogyasztani, 3 hónap után. De, ha már készételt fagyasztunk, annak még hamarabb az asztalunkra kell kerülnie. A nyers húsoknál, így a darált húsnál, a baromfi aprólékoknál a fagyaszthatóság ideje 3-4 hónap. A vadhúsok 8-12 hónapig tárolhatók a mélyhűtőben, ahogy az egész baromfi is. Darabolva már célszerű 9 hónapnál előbb elkészíteni. A főtt húsokat 2-3 hónapnál tovább ne fagyasszuk, a sonkát és a virslit pedig csak 1-2 hónapig tároljuk a mélyhűtőben. A bacon, a szalonna, a kolbász pedig szintén 1-2 hónapig tartható csak így el. Ami még fontos, hogy legalább minusz 18 fokon fagyasszunk.
Háziasszonyoknak! Amikor egy fagyasztott élelmiszert előveszünk, kitesszük 1-2 órára a konyhaasztalra, hogy kiolvadjon. A mikrobák kedvelik a hús már megolvadt, nedves felületét, szobahőmérsékleten elszaporodnak, a normál konyhatechnológiai művelet pedig nem lesz elegendő az elpusztításukhoz. Fagyasztott körülmények között egyáltalán nem, hűtött (5 fok környékén) pedig lassan szaporodnak ezek a mikrobák, ezért érdemes előző este a fagyasztóból a hűtőszekrénybe tenni a húst, amit másnap már feldolgozhatunk (külön a húsoknak szánt vágódeszkán), majd megsüthetünk, megfőzhetünk. Ez a lista azonban mára kibővült azokkal a nem megfelelően megmosott, megtisztított leveszöldségekkel, salátákkal, étkezési csirákkal és gyümölcsökkel is, amelyeket nyersen fogyasztunk. A trágyázott földből kórokozó mikrobák kerülnek a zöldség vagy gyümölcs felületére, néhány megtapad rajta, és ha nem mossuk meg alaposan fogyasztás előtt, nem tarjuk be a higiénés szabályok at, megbetegedést okozhat - hangsúlyozza dr. Mohácsiné Farkas Csilla élelmiszer-mikrobiológus.
A nyers darált hús (bármilyen húsból) 1-2 napig tartható a hűtőszekrényben és 3-4 hónapig a fagyasztóban. A sertés-, marha- és bárányhús 3-5 napig is tartható a hűtőszekrényben, fagyasztóban pedig akár egy évig is eláll. A csirke és pulyka egészben 1-2 napig lehet hűtőszekrényben és 1 évig a jégszekrényben, darabokban lefagyasztva 9 hónap a javasolt felhasználási idő. A zsírosabb halfajtákat 2-3 hónapig tarthatod a jégszekrényben, a soványabb fajtákat akár fél évig is megőrizheted ott minőség romlás nélkül. Hűtőszekrényben 1 maximum 2 napig tarthatóak frissességtől függően. Készételek a hűtőben és a fagyasztóban Levesek és főzelékek (zöldséggel, hússal) 3-4 napig is elállnak a hűtőszekrényben, majd 2-3 hónapig fagyaszthatod őket. A maradékok (főtt hús, sült hús, rántott hús, pástétomok, pörköltek) kb. 3-4 napig elállnak a hűtőben, a maradék pizzát is eddig tárolhatod ott biztonsággal. A főtt húst utána 2-6 hónapig fagyaszthatod, a sülteket 1-3 hónapig, míg a pizzát 1-2 hónapig tárolhatod a jégszekrényben.
(Lemosni az egyre több baci miatt, leitatni, mert amúgy is megviseli a fagyasztás kicsit. ) Nem lesz sok különbség, de kicsit jobb dolgozni vele, és talán az íze is semlegesebb. Ha 24 órán belül fagyasztod, akkor általában mindegy, annyi idő alatt nem szokott rajta réteg képződni, ha friss. 22:29 Hasznos számodra ez a válasz? Kapcsolódó kérdések:
Elsősegélycsomag - Mit vigyünk... Az egészségügyi elsősegélycsomag része legyen a láz- és fájdalomcsillapító, a hőmérő, a görcsoldó, a hasmenés vagy székrekedés kezelésére... Dehidratáló ételek - Ezeket... Szinte mindenki tisztában van azzal, hogy a nyári kánikulában fontos a megnövelt folyadékfogyasztás, hiszen magas külső hőmérséklet esetén a... Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
Erre és ehhez hasonló kérdésekre is válaszolt egy fagyasztással kapcsolatos mítoszokról megkérdezett táplálkozási szakértő. Sok ellentmondásos véleménnyel találkozni azzal kapcsolatban, pontosan mit, mikor és meddig lehet és érdemes lefagyasztani. Az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos tények és áltények útvesztőjében való eligazodást segítendő, a Kidspot táplálkozási szakértője összegyűjtött néhány húsokkal és fagyasztással kapcsolatos legendát és tévhitet, és összefoglalta, mi igaz belőlük, és mi nem. Az egyszer már felolvasztott húsokat már nem tanácsos lefagyasztani? De igen. Kathleen Alleaume szerint ez így nem igaz, a felolvasztott húsok biztonságosan újra lefagyaszthatóak, legalábbis ha egy maximum 5 fokra állított hűtőben kerültek felolvasztásra. A kissé felvizesedő húsok íze persze nem lesz már olyan jó, mint előtte, és arra is érdemes odafigyelni, hogy a már megsütött húsokat semmiképp se helyezzük még melegen a fagyasztóba, ezzel ugyanis kiváló környezetet teremtenénk a baktériumok számára.
A vákuumcsomagolt termékek, ha nincsenek felbontva, néhány nappal tovább elállnak, hetekig azonban ezeket se tartogassuk. A fagyasztóba téve azonban fél, sőt akár egy évig is elállnak, persze a minőségük így is folyamatosan romlik, ezért nem érdemes ilyen sokáig tartogatni. Sült hús A csirkéből és marhából készített ételeket öt napnál tovább nem javasolt hűtőszekrényben tárolni, a sonka viszont akár két hétig is fogyasztható marad. A főtt csirke és pulykahús lefagyasztva 4-6 hónapig lehet jó, a belőlük készült leveseket vagy pörkölteket viszont 2-3 hónapnál tovább nem tanácsos őrizgetnünk. Tojás Héjában a nyers tojás 3-5 hetet bír ki a hűtőszekrényben, a tojásból készített ételek azonban már csupán 3-5 napig tarthatóak el így. Egészben nem érdemes lefagyasztani, inkább feltörve, a sárgáját a fehérjével összekeverve. Így már akár 9-12 hónapig is tárolható. Sajt Ez esetben nem mindegy, hogy milyen sajtról beszélünk. Az olyan kemény fajták, mint például a cheddar még fél év után is fogyaszthatók, míg a krémsajtok sokkal előbb megromlanak, így néhány hétnél tovább a fagyasztóban sem érdemes tárolni azokat.
Használd a kreativitásod! - A kicsit fonnyadt gyümölcs nyersen fogyasztva már nem az igazi, de például kompótnak tökéletes lehet. Vagy darabold fel, és dobd fel vele a reggeli müzlidet vagy joghurtodat. - A szikkadt kenyérből, kifliből vagy zsemléből készíts prézlit, sokkal finomabb lesz, mint a bolti. A száraz kifli vagy kalács akár desszert alapanyag is lehet, varázsolj belőle mákos vagy diós gubát, esetleg hamis aranygaluskát vaníliasodóval. Vitamindús receptek tavaszi méregtelenítő kúrához Vitamingazdag, olcsó egytálételek tavaszra - Igazi energiabombák! 7 élelmiszer, amellyel diéta nélkül is fogyhatsz Zsírégető receptek, ha fogyni igen, de koplalni nem szeretnél Kiadós egytálételek olcsón - Ebédre, vacsorára alig egy óra alatt elkészíthetők
cmcholdings.com, 2024