A szamurájuk egymás közt is szigorú hűbéri láncot alkottak. A föld nélküli szamurájok katonailag szolgálták a birtokos szamurájokat, akik a még nagyobb birtokkal rendelékező szamurájok, a daimjók szolgálatában álltak. A gyakori belháborúk során a daimjók egymás elleni harcaiban szamuráj seregek csaptak össze egymással. A hadjáratokban győztesek elvették a legyőzött daimjó földjeit, szamurájait pedig vagy kivégezték, vagy felfogadták saját szolgálatukba. A szamurájok erkölcsi kódexét (mondhatni, utólagosan) a Hagakure (jelentése: Levelek alatt) írás fektette le, az út pedig, amit jártak, a "harcos útja", azaz a busidó. Busi, azaz "harcos", és dó, azaz "ösvény". Szamuráj nem lehetett akárkiből, nemesi családba kellett születni ahhoz, hogy valaki szamurájjá váljon. A szamurájok kezdetben íjat, később főleg kardokat használtak. A szamurájok gyermekei 7 éves korukban kapták meg a rövid kardot, a vakizasit, és 14 éves korukban lehetett katanájuk, azaz hosszú kardjuk. A szamurájokat arra képezték ki, hogy ölni tudjanak, megvédjék hűbérurukat.
:D IviKawaii 2018. június 12., 10:28 spoiler. Kyuuzou volt az a szamuráj, aki számomra az egyik legérdekesebb lett és vártam, hogy kicsit több derüljön ki róla (na meg a többiekről), sajnálom, hogy ez végül nem történt meg. A többi színésszel sem volt gond, szépen felépített karakterek. Maga a film elég hosszú lett és szomorú a vége… legalábbis egy bizonyos szemszögből. Nem egy megszokott, régi, japán film, de pont ettől jó. Van ebben minden: akció, szerelmi szál, barátság, humor, bánat és mind egy egy kis részt vesz ki, az egészből, szóval elég érdekes. GentleRain 2016. augusztus 15., 12:13 Örökzöld klasszikus Kurosawától. Az egyik kedvencem, és szerintem mérföldekkel jobb, mint a belőle készült amcsi remake-ek. Aki azt hiszi, hogy a japánok nem tudnak filmet csinálni, annak ajánlom Kurosawa Akira Mester bármelyik alkotását. Népszerű idézetek Valentine_Wiggin 2017. december 23., 18:24 Shimada Kambei: Nincs nekem se pénzem, se hatalmam. Tapasztalatom van csaták terén, különösen vesztett csaták terén.
cmcholdings.com, 2024