A kábelcsatornák, majd az internetes tartalomszolgáltatók terjedésével a tévésorozatokban egyre merészebbé váltak a szexjelenetek, nem egy olyan szériát láttunk az elmúlt években, amelynek erotikus képsorait már pornóoldalak is átvették. De vajon melyik sorozatban találkozhattunk eddig a legtöbb szexjelenettel? És melyikben láthattuk leghosszabb ideig szexelni a szereplőket? Egy felmérésből ez is kiderült. Az alapvetően online szexboltként üzemelő ÜberKinkynek van egy blogja is, az azt szerkesztő csapat pörgetett végig számos sorozatot, hogy megállapítsa, mely produkciókban találkozhatunk a legtöbb szexjelenettel. A több szempont szerint összeállított listákon legkésőbb 2020-ban indult szériák szerepelnek, és mindegyiket egyetlen – vélhetően az első – évad alapján vizsgálták, ez alapján alakult ki a sorrend.
Ez egy áldozatos szerep: a segítők dolga beállítani a tempót, blokkolni a szelet, támogatni a csapat sprinterét a győzelemben, ám ezért lemondanak saját győzelmükről. Dom titkos vágya, hogy egyszer ő is viselhesse a győztes sárga mezt. 1998-ban életkorából adódóan valószínűleg utolsó versenyére készül, amikor váratlanul kiesik abból a csapatból, amelynek életét szentelte. Dom közben találkozik Lynn-nel, egy fiatal ír orvossal, és a vele való kapcsolat enyhíti fájdalmát, egyúttal kezd megbarátkozni a civil élet gondolatával. Ám mikor már hazafelé készülne, egy doppingügy miatt egy másik csapattársa is kiesik a versenyből, így Dom visszakerül a nyeregbe... A hét pszichopata és a Si-cu amerikai-angol vígjáték, 2012 Marty (Colin Farrell) "A hét pszichopata" című forgatókönyve befejezésével küszködik. Billy (Sam Rockwell) a legjobb barátja, munkanélküli színész és részidős kutyatolvaj, aki mindenáron segíteni akar a cimborájának. Hans (Christopher Walken) Billy vallásos bűntársa, akinek erőszakos múlt van a háta mögött.
Van barátod francia vígjáték, 2006 François középkorú régiségkereskedő. Pazar lakása és remek élete van, de egy társasági vacsorán, azoknak a körében, akiket a legközelebb érez magához, szembesülnie kell azzal, hogy valójában senki sem kedveli. Arrogánsnak, önzőnek, harsánynak tartják, és erősen kétlik, hogy akár csak egy barátja is lenne. Catherine, az üzlettársa fogadást ajánl: ha előáll a legjobb barátjával, megtarthatja azt a hatalmas görög vázát, amit aznap vásárolt a cég kontójára. Ellenkező esetben Catherine-é lesz a váza. François elfogadja a kihívást, és hiú reménnyel lapozgatva a noteszét egyre valószerűtlenebb személyekkel próbálja betöltetni a fontos szerepet. Párizsban járva-kelve újra meg újra beleszalad egy hetet-havat összehordó, nagy szívű taxisba, név szerint Brunóba. A sofőr buta fecsegése az idegeire megy a kiművelt François-nak, de irigyen lesi, hogy Bruno milyen jól megérteti magát az emberekkel. Ráveszi, hogy tanítsa meg neki, hogyan kell barátkozni, és közben megismeri a "titkot": kedvesség, mosoly és őszinteség.
2014. június 21., 06:50 A Mitsubishi túlél, autói Magyarországon is kaphatók. Az egyikben elfér a család, benzint alig fogyaszt. Van azért rossz hír is. 2013. április 19., 15:46 ingatlan Biztonsági őrök vették körbe, kikapcsolták benne az áramot. A bérlő állítja: érvényes szerződése van, nem akar költözni. A tulajdonos állítólag eladná. 2012. december 22., 12:00 Na, ez kemény netes-túrás lesz, kíváncsi vagyok, ki küldi be először a helyes megfejtést. 2012. december 13., 05:46 A fene sem gondolta volna, hogy nyolcszázat eladtak már belőle idehaza. Ön mikor látott utoljára Outlandert? 2012. november 9., 09:39 Év Autója Íme, megszületett az új Mitsubishi Outlander. Gyönyörködjenek benne egy kicsit. 2012. február 10., 06:36 Titokban reménykedtünk, hogy még reszelnek a formán, mielőtt véglegesítik, de nem jött össze. 2012. január 20., 13:36 A japánok stratégiai jelentőségű modellről beszélnek, amely alighanem az Outlandert váltja. 2011. június 20., 18:41 Eddig két modell keltette fel az érdeklődésemet: a Nissan X-Trail és a Mitsubishi Outlander.
2022. 04. 08. péntek Dénes Kövesse az Origót! Origo rovatok a Facebookon Itthon Nagyvilág Gazdaság Sport TÉVÉ Film Tudomány még több Tech Autó Kultúra Utazás Táfelspicc Fotó Videó Jog Bárkit megrázna, ha visszakerülne a múltba – mesél az Outlander producere Az Outlander – Az idegen című időutazós sorozat hosszabb szünet után folytatódik az AXN White csatornán. A széria executive producere, Ronald D. Moore elmesélte többek között, hogy miért kattant rá a tizennyolcadik századi Skóciába visszacsöppenő nő történetére, és hogy a forgatásnál miért ragaszkodott az eredeti helyszínekhez. Volt-e ehhez köze a whiskynek és a haggisnak?
Rossz hír a rajongóknak: úgy tűnik Sam Heughant kifogták a tengerből. A 41 éves skót színész az Outlander – Az idegen első, 2014-es epizódja után nők százainak, ha nem ezreinek a szívét rabolta el. A történelmi időutazós drámasorozatnak márciusban mutatják be a hatodik évadát, töretlen népszerűségét pedig mivel mással lehetne igazolni, mint hogy már a hetedik etapot is berendelték. Ez köszönhető az izgalmas történetmesélésnek és Sam Heughan személyének, aki sármjával biztosította a női rajongókat. Sajnos azonban a legfrissebb lesifotók alapján, a színész szívét, aki hosszú évekig örök agglegényként futott a köztudatban, most egy titokzatos barna hajú nő rabolta el. A párost New York utcáin andalogva kapták le és a kattogó kamerák ellenére fesztelenül csókolóztak a járókelők között – számolt be a PageSix. 'Outlander' star Sam Heughan spotted smooching mystery woman in NYC — Page Six (@PageSix) March 8, 2022 A színész nem sokkal a napvilágot látott fotók előtt egy interjúban sejtelmesen fogalmazott, amikor Drew Barrymore, a műsor házigazdája rákérdezett, hogy "szingli-e".
cmcholdings.com, 2024