Tartását kezdő madárbarátnak nem ajánlom. A fent felsorolt fajokon kívül természetesen sok más faj is rendelkezésünkre áll. Én azt javaslom, hogy elsősorban próbáljunk tenyésztőtől vásárolni madarat. Sajnos, mint az élet minden területén itt is vannak olyan emberek, akik csak a hasznot nézik, ezért igyekezzünk segítőkész, tényleg a madarakért élő tenyésztőt keresni - ne sajnáljuk erre az időt. Szerencsére a dolgunk nem lesz nehéz. A "jó" tenyésztő kiválasztásánál a következőkre lehetünk figyelemmel: a madarak elhelyezésének minősége, a takarmány változatossága, minősége, a röpdék tisztasága. Kérjük meg a tenyésztőt, hogy menjen közel a röpdékhez és figyeljük a madarak reakcióját. Ha a madarak ugyanúgy reagálnak rá, mint ránk, idegenekre, akkor ott nem lehet minden rendben. Mindenképpen mutassa meg a tenyésztő a vásárlandó madár szüleit. Írjuk fel a tenyésztő telefonszámát és beszéljük meg vele, hogy szükség esetén fordulhassunk hozzá segítségért. Értékesebb madár vásárlása esetén az adásvételt fektessük írásba, melyben rögzítsük a madár korát, valamint azt, hogy a madarat a tenyésztő a legjobb tudomása szerint egészségesen adja el számunkra.
krómozott láncokkal, erős kötelekkel. A fenti volier mellesleg egy ara számára elég nagy, ha rendszeresen ki van engedve. A volier tetején ülőfát láthatunk, amit a madarak nagyon kedvelnek, az arák szinte el sem mozdulnak innen, úgyhogy ajánlott oda is etető- és itatóedényt felszerelni. A papagájjátékok csak arra valók, hogy a madár akkor is el tudja magát foglalni, ha éppen nem érünk rá vele foglalkozni. Az egyedül tartott madár számára nagyon fontos a rendszeres foglalkozás. A foglalkozás lényegében már a beszoktatáskor kezdődik, egyik lényeges eleme a kézből etetés. Foglalkozni, játszani csak teljesen kézhez szokott madárral lehet. Foglalkozás közben esetleg kisebb mutatványokat is megtaníthatunk a madarunknak, vagy beszédre is taníthatjuk. Idomításnál ne feledkezzünk meg arról, hogy a madarak nem hagyják magukat kényszeríteni, tehát erővel semmit nem érünk el náluk (ellentétben pl. a kutyákkal), sőt az egész addigi munkánk veszhet oda, ha megpróbálunk erőszakot alkalmazni. Arról nem is beszélve, hogy a foglalkozásra azért van szükség, hogy a madarunk jól érezze magát (No meg persze mi is), tehát a foglalkozás legyen minél játékosabb.
Nem véletlen, hogy ez a kis madár a világ legkedveltebb díszmadara. Aranyos, szórakoztató társ és egyáltalán nem drága. Kezdéshez kiváló, hiszen ha magkeveréken és gyümölcsön kívül nem kap mást semmit, azzal is beéri (természetesen ezekre ugyanúgy szüksége van, mint a többi papagájnak, csak ez a faj - mivel az ausztrál félsivatagos vidékek lakója - kevésbé érzékeny arra, ha elmaradnak). Kezdő madártartónak semmiképpen nem javaslok ún. lágyevő madarat! Ezek tartásához már valóban rendelkezni kell bizonyos gyakorlattal. Szintén nem javaslok kezdő madártartónak pár tartását, vagy tenyésztést. Döntsük el, hogy mit várunk el a madártól. Általában a papagájoktól elvárjuk, hogy beszédutánzásra képesek legyenek (10 érdeklődőből 9 ezt kérdezi meg először). Ne feledjük el, hogy nem képes minden papagájfaj "beszédre"! Azonban, ha beszédtanítással nem kívánunk foglalkozni, akkor sokkal szélesebb választék áll rendelkezésünkre. Van jópár gyönyörű papagáj, mely "beszélni" ugyan nem tud, de ez a szépségükből mit sem von le.
Átlagos életkor: 50-60 év.
Lásd még: Mit jelent Papagáj, Ember, Amazon, Jákó papagáj, Hullámos papagáj?
Ára közepesnek mondható. Mivel sok, és rendszeres foglalkozást igényel, ezért kezdőknek, illetve elfoglalt embereknek nem javaslom. Hegyi papagáj: közepes méretű, viszonylag hosszú életű, beszédutánzásra is megtanítható papagáj. Viszonylag igénytelen, ezért kezdőknek is javaslom. Jákó papagáj: nagytestű papagáj. Az egyik leghosszabb életkort elérő faj. A legintelligensebb papagájfaj. Az intelligenciájából következően nagyon érzékeny lelkű papagáj, ezért csak gyakorlott, rutinos és sok türelemmel rendelkező madárbarátnak javaslom. Kakaduk: Nagy testű papagájok. Hosszú életkor, nagyfokú intelligencia és beszédutánzási készség jellemzi e madarakat. Igen zajos madarak. Kezdő madárbarátnak nem ajánlom. Arák: nagy testű papagájok. Igen hosszú életkort is elérhetnek. Méretük miatt az elhelyezésük nehézségekbe ütközhet. Néha igen hangosak. Intelligenciájuk és beszédutánzási készségük kimagasló. Tartását kezdő madárbarátnak nem ajánlom. A fent felsorolt fajokon kívül természetesen sok más faj is rendelkezésünkre áll.
Jákó papagáj (Psittacus erythacus) Leírása: Hossza 33cm. Alapszíne halványszürke, a tollak szegélye fején és nyakán világosabb, hasán sötétebb árnyalatú. Farcsíkja egészen világos, csaknem fehéres-szürke. Szárnya 23-25cm, a kézevezők sötét-szürkék, farkfedői és 8-9, 5 cm-es farka korall -vörös. Oldal: Jákó papagáj Hegedűs Péter hobby tenyésztő honlapja - Š 2008 - 2014 - Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap támogatásával a ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:... Jákó papagáj (Psittacus erythacus) Leírása:, a tollak szegélye fején és nyakán világosabb, hasán sötétebb árnyalatú. Szárnya 23-25cm, a kézevezők sötét-szürkék, farkfedői és 8-9, 5 cm-es farka korall-vörös. ~ (Psittacus erithacus) Eredeti élőhelye: Afrika Leírása: hossza 33 cm, alapszíne halványszürke, fején és nyakán a tollaknak világosabb, hasán sötétebb árnyalatú szegélye van. Szürke színű szárnya 24 cm, korall vörös farktollai 9 cm hosszúak. Poszteren: ~ Madarász iskola: Nem értek a kanári hoz (3. rész - A kanári eredete, a mai fajták kialakulása)... Egyéb magyar nevek: ~, szürke papagáj Angol neve: Grey Parrot Latin neve: Psittacus erythacus (jelenlegi, illetve korábbi elnevezések)... Az arákon túl számos más papagájfaj is emelte a kiállítás színvonalát, volt itt például rózsásfejű törpepapagáj a legkülönfélébb színváltozatokban, kis és nagy sándorpapagáj, rozella, lóri, pennant, nemes- és ~.
A szürkepapagájok rombolóak és kíváncsiak, ami katasztrófához vezethet, ha nem felügyelik őket, miközben a kalitkájukon kívül tartózkodnak. A szürkepapagájok sok különböző típusú játékot igényelnek, hogy ne unatkozzanak, amikor egyedül maradnak otthon. Sok szürkepapagáj speciális kalitkát igényel, hogy ne tudjon kiszökni és bosszút állni a a gazdi otthonán, amíg az távol van. Kongói szürkepapagáj duplán Ugyanakkor a szürkepapagáj mindkét alfaja összetett étrendet igényel egészsége érdekében, mivel mindketten hajlamosak a kalcium- és D-vitamin-hiányra és a zsírmáj nevű betegségre. Bármilyen madár - beleértve a szürkepapagájt - gondozásával kapcsolatos legszakszerűbb tanácsért mindig egy madarakkal foglalkozó állatorvoshoz fordulj!
Madár tartás, idomítás Az egyedül tartott madár sok odafigyelést, törődést igényel, mert ha ezt nem kapja meg, akkor unatkozni, fog és mindenféle - általában nem kívánt - pótcselekvésekbe menekülhet. Ezért a madarunk szórakoztatásáról nekünk kell gondoskodnunk. Ezt rendszeres foglalkozással és játékokkal érhetjük el. Sokan ellene vannak a papagájjátékoknak, nekem az a tapasztalatom, hogy a párban tartott madarak is szívesen játszanak, hát még a magányosan tartott madár. A játékoknál persze tartsunk be azért egy ésszerű határt, pl. ennyire telezsúfolni egy kalitkát nem ajánlott (itt már csak a madárnak nem jutott hely:-): A játékoknál fokozottan figyeljünk arra, hogy a madarunk testi épségét, egészségét ne veszélyeztesse. Nagyszerű játékszer pl. a hinta, azt szinte minden madár szereti, de a fenti képről is elleshetünk egy-két ötletet. Kisebb madarak számára a szakboltokban kapható papagájjátékok kiváló szórakozást nyújthatnak (tükör, csengő, labda, stb), a nagyobb fajok remekül elszórakoznak pl.
cmcholdings.com, 2024