Ezek a gyerekek kedvesek, barátságosak, gyakran jó a zenei hallásuk. Szellemi elmaradásuk ellenére óvodai közösségbe képesek beilleszkedni, iskolai képzésük már speciális feladat. A betegek egy része képes lehet önálló életvitelre: megtanulhat beszélni, akár írni-olvasni is, egyszerűbb betanított munkát is végezhet, a mások számára monotonnak tűnő munkát kifejezetten jól viselik. A társadalom feladata, hogy elősegítse a betegek integrációját, lehetőséget teremtve akár az önálló munkavégzésre is. Emellett fontos a testi tünetek gondozása, a későbbi életkilátásokat ezek határozzák meg. A betegség szűréséről Hazánkban a betegség szűrése a terhesgondozás része. Minden édesanyától vért vesznek a 16. terhességi héten, a vérmintából AFP (alfa-fetoprotein) vizsgálat történik. Down-szindrómás magzatok esetében ennek értéke a szokásosnál alacsonyabb. A 18. héten végzett genetikai ultrahangvizsgálat során körültekintően megvizsgálják a magzatokat, hogy látható-e bármilyen eltérés, mely a Down-kór fennállására utalna.
A háziállatok társasága pozitív hatással van a gyerekek fejlődésére. Azok a kicsik, akik állatok mellett nőnek fel, jobb lelki egészségnek örvendenek, jobb a kommunikációs képességük, könnyebben kezdeményeznek társas kapcsolatot, ragaszkodóbbak, hűségesebbek, kitartóbbak, felelősségteljesebbek, kiegyensúlyozottabbak. Ezeket a tulajdonságokat az állat gondozása, jelenléte fokozza bennük. Az állattal való játék során a gyerekből felszabadulnak azok a természetes dolgok, amelyeket a szülők hosszas munka után sem tudnak előhívni. Természetesen megfelelő gondot kell fordítani az állat és ember együttélésének higiénés szabályainak betartására. Figyelni kell arra is, hogy milyen állatot választunk a gyereknek. Ügyelni kell arra, hogy egy állatot nem lehet megunva a sarokba vágni, hanem gondoskodni kell róla (lásd húsvéti nyuszi). Az információs társadalom korában terjednek a virtuális állatok is, amelyek hasonló érzeteket, cselekvési módokat váltanak ki a gyerekekről, mivel azok is gondozást igényelnek, de az igazi állatok adta csodálatos emóciókat nem pótolhatják.
cmcholdings.com, 2024