1980-ban sebészetből szakvizsgáztam, jelenleg a mikro-sebészet és implantátum-sebészeti témakörben képzem magam. 1982-től a mai napig fogszakorvosként dolgozom a saját tulajdonú rendelőmben, ahol parodontológiai és implantológiai rendelés mellett, fogorvosi alapellátási közellátást is végzek. Fog- és szájbetegségek, konzerváló fogászat és protetika valamint parodontológia szakvizsgákkal rendelkezem. A KÖZGÁZ-on 2000-ben egészségügyi szakmenedzser oklevelet szereztem. Két alkalommal voltam intézményvezető, 2005 óta megyei fogorvos szakfelügyelő vagyok. Az ÁEEK szakmai szakértője és vizsgaelnöke vagyok a fogtechnika, a fogászati asszisztens és a klinikai fogászati higiénikus képzések területén. Megalakulása óta vezetem a Vállalkozó Fogorvosok Egyesületét. A Magyar Orvosi Kamarának megalakulása óta tagja vagyok, tagságomat a "nem kötelező kamarai tagság" időszakában is fenntartottam. Dr. Gógl Árpád elnökségi idejétől végzek különböző tevékenységet a Magyar Orvosi Kamara országos szervezeteiben.
Befordul fejjel lefelé Valamikor a 33-36 hét tájékán a babák nagy része fejjel lefelé fordul és általában már így marad a megszületéséig. Fogászati ambulancia | Debreceni Egyetem Debrecen klinika fogászat tv Harcsazo szerelek »–› ÁrGép Bőrklinika bp mária utca Thermo ruha szett »–› ÁrGép Az év autója 2018 tour Végtelen útvesztő teljes film A legjobb whisky Debrecen klinika fogászat 7 Astoria fogászat Debrecen klinika fogászat 2016 Tyúkom mondja: kitrákotty. Kárikittyom, édes tyúkom, mégis van egy félpénzem. …Csirkém mondja: csip, csip, csip, …kakas mondja: bok- ré- ta, …récém mondja: rip haj - nal, …pulykám mondja: dan- da - rú, …ludam mondja: gi - gá - gá, …disznóm mondja: röf, röf, röf, …juhom mondja: be - he - he, …kecském mondja: mek, mek, mek, …csikóm mondja: nyi - ha - ha. Jegyzetek [ szerkesztés] ↑ A 3. sor minden versszakkal bővül. ↑ Kitrákotty-mese. Magyar Néprajzi Lexikon. Budapest: Akadémiai Kiadó (Hozzáférés: 2016. ápr. 21. ) Két másik változat: Elmentem én a vásárra. Csemadok (Hozzáférés: 2016. )
Sok szeretettel várjuk rendelőintézetünkben, mert a mosoly Önnek is jár!
A köztestületi kamarában betöltött tisztségeim: - területi és országos küldött (jelenleg is) - vezettem a Tájékoztatási és Információs Bizottságot - 2014-2015: OFB elnök Büszke vagyok az Antall József miniszterelnök úrtól kapott Életmentő Emlékéremre, az Országos Mentőszolgálattól kapott Kresz Géza emlékéremre, a Magyar Orvosi Kamara Hippokratész kitüntetésére és a Szakdolgozók elismerő kitüntetésére. Mediczina Dentál A Mediczina Dental hagyományos és implantátumos fogpótlások készítését vállalja. A hiányos fogazatot helyreállító implantációs fogpótlás javítja: a rágást és a beszédet, komfortérzést biztosít, mivel előnyösen változtatja meg az arc esztétikáját. Visszaadja önbizalmát, fiatalabb külsőt kölcsönöz. Az arca beesettsége eltűnik, a gyomorpanaszokat is csökkentheti. Dr. Czina Viktor az intézet tulajdonosa és szakmai vezetője. Szakterülete a szájsebészet és az implantológiai beavatkozások, fogpótlások. Fog- és szájbetegségek szakorvosa, konzerváló-protetika szakorvos. Dento-Alveoláris sebész szakorvos, implantológus, a Magyar Implantológiai Társaság tagja.
Ép-Dent Fogászati Klinika – Debrecen Cím: 4031. Debrecen, Kristály utca 4. Mobil telefonszám: +36/20-231-1353 Fogszakorvos: Dr. Székely Attila, Dr. Bartók Gergely, Dr. Kassay Zsuzsa Emese, Dr. Kóródi Ágnes Asszisztens: Czibiné Drén Julianna, Király Éva, Czibi Réka Rendelési idő: H: 08:00-20:00, K-Cs: 08:00-18:00 P: 08:00-14:00 Bemutatkozás: Társaságunk 2003 óta áll betegeink szolgálatában, 2010 –től kezdődően Debrecenben kifejezetten erre a célra felépített, központi helyen fekvő, jól megközelíthető fogászati szakrendelőnkben látjuk el pácienseinket. A kezdetektől folyamatosan arra törekedtünk, hogy a belénk vetett bizalmat maximálisan megszolgáljuk, ami abban nyilvánul meg számunkra, hogy betegeink elégedettek az általunk elvégzett kezelégászati rendelőink barátságos, klimatizált, kellemes környezetben vonultatják fel a fogászatban elérhető legkorszerűbb, Európai Uniós szabványoknak megfelelő innovatív eszközöket, gépeket – kezelőegység, panoráma röntgen, cad-cam rendszer, stb. -, technológiákat.
A Palesztinát is elfoglaló római hadvezér, Pompeius azonban Kr. 63-ban bevette és leromboltatta az erősséget. A rómaiak hűbéreseként uralkodó I. Heródes király azután Jerikóban is építtetett palotát, amfiteátrumot és lóversenypályát, s ebben az időben a város ismét felvirágzott. Ám a zsidó háborúként ismert nagy, Róma-ellenes izraelita felkelés végén, Kr. u. 70-ben az ókori Jerikó a harcok során elpusztult. Mellette viszont ma is áll az új Jerikó… Végezetül feltehetjük a kérdést: mitől omlottak le Józsué támadásakor a városfalak? /Hétfőtől-vasárnapig/ B... Gép, kézi takarító, takarítónő Borsod-Abaúj-Zemplén Munkavégzés helye: Ózd Tapasztalt gépi és kézi takarítókat, takarítónőket felveszünk, áruházi takarításra. Eü. kiskönyv, erkölcsi bizonyítvány szükséges! Tov... Gépi takarító Borsod-Abaúj-Zemplén Munkavégzés helye: Ózd Teljes munkaidős foglalkoztatásra, takarító munkakörbe keresünk gyakorlott férfi munkaerőt. Feladat: csarnok gépi takarítása Bérezés:... Éttermi, szállodai takarító Borsod-Abaúj-Zemplén Munkavégzés helye: Ózd Megbízható, több éves tapasztalattal rendelkező, önmagára és munkájára igényes, szorgalmas munkatársnőt keresünk, étterem és szálloda... Üzlet takarító Borsod-Abaúj-Zemplén Munkavégzés helye: Miskolc Részmunkaidős, délelőtti munkavégzésre keresünk tapasztalt takarítónőt, nagy forgalmú üzletbe.
Nagy hangsúlyt fektetünk az esztétikai fogászati szolgáltatásokra többek között: fogékszer, fogfehérítés, cirkónium korona, alkalmazásáját fogtechnikai laborunk hozzájárul stabil áraink biztosításához, és ahhoz, hogy pácienseink a lehető legrövidebb határidővel kapják meg az általuk kiválasztott teljeskörű fogászati kezelé azonban kevés lenne, ha nem állnának mögötte a minőségi szakellátást biztosító szakmailag felkészült szakorvosaink és asszisztenseink. Értékelések Ezt a fogászatot még nem értékelte senki. Legyél te az első!
Fogklinika Debrecen - Arany Oldalak Aranyoldalak fogklinika fogklinika Debrecen 26 céget talál fogklinika kifejezéssel kapcsolatosan Debrecenben Mediczina-Dental A teljes rendelési időt és helyszineket a következő link megnyitásával láthatja: A Mediczina Dental hagyományos és implantátumos fogpótlások készítését vállalja. A hiányos fogazatot helyreállító implantációs fogpótlás javítja: a rágást és a beszédet, komfortérzést biztosít, mivel előnyösen változtatja meg az arc esztétikáját. Visszaadja önbizalmát, fiatalabb külsőt kölcsönöz. Az arca beesettsége eltűnik, a gyomorpanaszokat is csökkentheti. Dr. Czina Viktor az intézet tulajdonosa és szakmai vezetője. Szakterülete a szájsebészet és az implantológiai beavatkozások, fogpótlások. Fog- és szájbetegségek szakorvosa, konzerváló-protetika szakorvos. Dento-Alveoláris sebész szakorvos, implantológus, a Magyar Implantológiai Társaság tagja. Debreceni orvostudományi egyetem (DEOEC) fogorvostudományi karának tutora. 2000 óta végez fogbeültetést nagy sikerrel, több ezer sikeres implantációt hajtott végre.
Mind tömések, mind a pótlások terén a legkorszerűbb eljárásokat alkalmazzuk. Szépészeti fogászatunk keretében fogtisztítást, fogfehérítést végzünk. Munkánk minőségét oral kamerán keresztül ellenőrízhetik. Mind fogszabályzó, mind szájsebész kollégákkal kapcsolatban vagyunk, hogy teljes körű ellátást adhassunk Önöknek. Címünk: 4031 Debrecen, Dorottya u. 5. Elérhetőségünk: +36-52-342-883 Belvárosi Fogászat Fogorvosi magánrendelőnket 1997-ben hoztuk létre azzal a szándékkal, hogy betegeink a hét minden napján, beleértve az ünnepnapokat is, magas szintű és elérhető szolgáltatást kapjanak, reggel 8-tól este 20 óráig. Elérhetőségünk: +36-52-342-883 Dentofit Egészség Galaxis Szakmai színvonal és emberközpontú gyógyítás A Dentofit 2000 Bt egy évtizede kínál egyre bővülő szolgáltatásokat az egészségügy igen széles palettáján. Cégünk tevékenységi körébe tartozik a magánrendeléseken (endokrinológia, belgyógyászat, kardiológia, fogászat, foglalkozás-egészségügy) túlmenően OEP által finanszírozott szakrendelések (belgyógyászat, fogászat) működtetése.
A patikában szívesen válaszolunk a hozzánk forduló lakosság gyógyszerekkel kapcsolatos kérdéseire.
cmcholdings.com, 2024