Nagyon szeretnék folytatást, sőt, folytatásokat a beharangozott első randis rövidfilmen felül is, de azért remélem, nem kapkodják el, és a második, harmadik, negyedik rész… is ennyire ötletgazdag és érdekes lesz annak ellenére, hogy már ismerjük az alaphelyzetet. Az második alkalom után a moziban beszélgettem egy kicsit egy velem körülbelül egykorú anyukával a filmről, aki nem értette, hogy miképpen lehetséges az, hogy Riley anyukájának a fejhadiszállásán Bánat ül a központi helyen. Az nekem is feltűnt, de nem gondolkodtam el rajta addig, számomra nem tűnt különösen fontosnak vagy meglepőnek. Végül is valami olyasmit mondtam, hogy szerintem a filmből kiderült, hogy az érzelmek neve itt eléggé elfedi azt a sokszínűséget, amit pont Bánat esetében láthattunk. Valószínűleg azért is van egy így, mert ők maguk, azaz tulajdonképpen Riley sem érti még annyira jól a működésüket. Meg hogy pont a héten néztem újra egy animációs rövidfilmet, amiben az empatikus viselkedésről van szó (ezt:), és ami nagyon hasonlít az Inside outnak ahhoz a jelenetéhez, amikor Bing Bong magába roskadva üldögél, de Bánat eléri, hogy felálljon.
Lelki ismeretek (Soul) - szinkronizált előzetes #2 - YouTube
cmcholdings.com, 2024