Immáron ötödik alkalommal került megrendezése községünkben az Idősek Világnapja. Idén szeptember 30-án látta vendégül Csány Község Önkormányzata idős és szép korú lakóit. A szervezés idén is már hónapokkal ezelőtt megkezdődött, hogy minél színvonalasabb műsorral tudjuk megörvendeztetni a 60. életévüket betöltött lakosainkat. Idén Szabó Zsolt államtitkár úr is megtisztelte rendezvényünket. Az ünnepi megnyitó beszédet Gál Tiborné alpolgármester asszony mondta el, mely szívhez szóló és megható volt. Az alpolgármester asszony Varga Ibolya, TESTÁMENTOM c. versével zárta ünnepi gondolatait: Figyelj! - ha egyszer meghalok, Elfújok néhány csillagot, Mint tortán a gyertyát, Hát csak ne sirassatok. Figyelj - ha egyszer meghalok, Némák legyetek, s szótlanok, Ha temettek, ne földeljetek, S szóval ne méltassatok. Könnyek nélkül búcsúzzatok, Ha ismertetek, megértitek, Ha nem, minek hazudjatok. Figyelj! – ha egyszer meghalok, Három edénybe rakjatok, Szétosztván az isteneim között: Gyermekeimnek adjatok.
Olyan hajlékony, hogy attól teljesen elakad a szavunk. Minden elismerésünk! Sosem késő megvalósítani az álmunkat A híres amerikai szakácsnő, Julia Child főzőkarrierje sem a 20-as éveiben indult. Amikor férjével Párizsba utazott, főzőkurzusokat vett, hogy elüsse az időt. Annyira beleszeretett a gasztronómiába, hogy az Egyesült Államokba visszatérve 51 évesen szakácskönyvíró, majd tévés séf lett – 73 évesen indította el főzőműsorát. Világbajnokság 97 évesen A nyári Masters úszó világbajnokságon, amit hazánkban rendeztek, rengeteg lenyűgöző teljesítményt láthattunk – köztük hazait is, hiszen a 97 éves Bánki Horváth Béla is vízbe ugrott a 95–99 éves korosztály 200 méteres hátúszásának versenyszámában. Budapest, 2017. augusztus 15. Az 1920-ban született Bánki Horváth Béla, a masters korosztályú vizes világbajnokság legidősebb résztvevője a 95–99 éves korosztály 200 méteres hátúszásának versenye után a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában, 2017. augusztus 14-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Hol: Lébény, IKSZT Közösségi Ház Akácfa utca 76. Mikor: 2017-09-29 15:00:00 - 2017-09-29 19:00:00 Városunkban minden évben kifejezzük hálánkat, tiszteletünket, megbecsülésünket és szeretetünket azok iránt, akik a hosszú, munkában eltöltött évek után, köztünk töltik megérdemelt nyugdíjas éveiket. Idén szeptember 29-én 15 órakor vidám műsor keretében rendezzük meg az IKSZT Közösségi Hátban az Idősek Világnapját, amelyre sok szeretettel várjuk Lébény Nyugdíjasait. A rendezvény Vöröskereszt Helyi Szervezete és Lébény Város Önkormányzata szervezésében jön létre.
A főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a témához kapcsolódóan korábban rajzpályázatot is hirdetett - írja a … Közel száz érdeklődőt szólítottak meg a L. nyugdíjas tagozatainak vezetői pénteken, hogy a közelgő idősek világnapját zenés-táncos mulatsággal ünnepeljék. … Zenével és verssel köszöntötte Szőke Barnabásné Rókus szépkorúit az október elsejei idősek világnapja alkalmából, a képviselőjelölt kihangsúlyozta az idősek példamutatását, és a fiatalok kötelességét az idősek tiszteletére és segítésére. … Október 3-án, pénteken műsort rendeztek a szőregi Tömörkény István Művelődési Házban az idősek világnapja alkalmából. …
A II. János Pál Pápa Idősek Otthonában köszöntötték a szépkorúakat Idén is, mint minden évben, megünnepelték a II. János Pál Pápa Idősek Otthonában élő időseket, 2017. október 4-én az Idősek világnapja alkalmából rendezett ünnepségen. Ezen a napon szeretettel gondolunk mindazokra, akik egy hosszú élet munkáját és rengeteg tapasztalatát tudhatják maguk mögött. Az ünnepséget Ungvári Sándor, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat igazgatója nyitotta meg, ezt követően Orosz István parókus atya, a Máriapócsi Nemzeti Kegyhely igazgatója köszöntötte az időseket, majd a város polgármestere, Papp Bertalan megindító szavai után, Lőw Gábor intézményvezető üdvözölte a megjelenteket. Papp Nóra otthonunk lakója verssel készült e jeles napra, őt követve, a Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai szereztek boldog perceket lenyűgöző műsorukkal az idősek számára. Az iskolások előadása után Lipusz Géza atya, az otthon lelki vezetője osztotta meg gondolatait, végezetül a lakók női tagjaiból alakult kis dalkör nótacsokorral kedveskedett a résztvevőknek.
Ezt az összefoglalót több, mint hat hónapja készítettem. Az összefoglalómban szereplő információk a megjelenéskor természetesen pontosak voltak, de mára a jogszabályi változások miatt módosulhattak. Kérem, ellenőrizze a téma megjelenését a friss posztjaim között is! Az ENSZ Közgyűlés döntése alapján 1991 óta október 1-je az idősek világnapja. E jeles napon köszöntöm minden kedves Olvasómat, még ha nem is tartja idősnek magát – hiszen e nap lényege szerintem az, hogy ráirányítsa mindannyiunk figyelmét idős hozzátartozóink és barátaink helyzetére, egyúttal segítsen mindannyiunknak megérteni, hogy mit jelent és milyen következményekkel járhat az öregedés világszintű folyamata. (Egyébként az, hogy a társadalom kit tart idősnek, mindig az adott történelmi korszak és kultúra függvénye. Kosztolányi az idősek tiszteletére figyelmeztető híres versében például azokat tartja időseknek, akik "negyven, ötven, hatvan évet" éltek már. Az ilyen életkorúak ma a fiatal és érett középkorúak táborába tartoznak, idősnek talán a 70-80 éves embereket tekinthetjük... ) E napon mindenekelőtt érdemes fölidéznünk, hogy minden modern kori nyugdíjrendszer az egymásba fonódó generációk együttműködésétől és egymásba vetett bizalmától függ.
Járvány ide vagy oda. … Több programmal is kedveskedett októberben a L. É. T. Egyesület a szépkorúaknak az idősek világnapjához kapcsolódóan. Ezúttal egy közösségi élményt nyújtó délutánon az együtt elfogyasztott finom ebéden túl az újbóli találkozás örömén is osztoztak… Az Idősek Világnapját ünnepelték Pusztamérgesen 2017. október 28. szombat 2017. szombat Az 1100 lelket számláló községben 400 felett van azoknak száma, akik átlépték a hatvanadik életévük küszöbét. A rendezvényen megjelenteket B. Nagy László országgyűlési képviselő köszöntötte. … Eljutottunk oda, hogy már nem csak megtartani, hanem emelni is tudjuk az idősek életszínvonalát – jelentette ki B. Nagy László pénteken Domaszéken. Az Idősek Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen a térség országgyűlési képviselője… Az ellenzék csak becsapni és sértegetni tudja az időseket - közölte a Fidesz-frakció az Idősek világnapja alkalmából vasárnap. … Emmi: a kormány gondoskodik az idősekről 2017. október 1. vasárnap 2017. vasárnap A kormány gondoskodik az idősekről többek között a nyugdíjak vásárlóértékének növelésével, a nyugdíj-kiegészítéssel, a nyugdíjprémiummal, továbbá a nők negyven év munka utáni nyugdíjba vonulási lehetőségével - mondta Novák Katalin, az Ember Erőforrások… Bűnmegelőzési jótanácsok idősek számára 2016. október 2. vasárnap 2016. vasárnap A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az Idősek Világnapja alkalmából vagyonvédelmi óvintézkedések megtételére hívja fel a lakosság figyelmét.
A Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület közös költészet napi megemlékezésre várja az irodalombarátokat, április 11-én. A Móricz Zsigmond könyvtár előtti térről indulva irodalmárok emlékhelyeit és emlékjeleit keresik fel a résztvevők. Válótársas - interaktív párkapcsolati est humorral és rögtönzésekkel Válótársas - könnyed, szórakoztató előadás a párkapcsolatokban előforduló helyzetekről és azok megoldásairól - várja az érdeklődőket május 28-án a Váci Mihály Kulturális Központban. Szereplők: Pokorny Lia, Schmied Zoltán, Gönczi Dorka, Varga Zsolt Ápr 4, 2022
IDŐSEK VILÁGNAPJA GYULÁN 2017. 09. 29 – ÉN A Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban Péntek délután 17 órakor elkezdődött az ünnepség. Szokásomhoz híven most is fényképeztem és filmeztem, hogy minél szélesebb körű tudósítást tudjak nyújtani az érdeklődők számára a jelentős eseményről. Az elkészült videókat négy részre csoportosítottam éppen azért, hogy aki majd meg szeretné nézni, tudja, hogy az adott videó részletben, nagy vonalakban mi látható: Idősek Világnapja Gyulán 2017. 29 – én 1. Dr. Görgényi Ernő Gyula Város Polgármesterének és Dr. Kovács József Országgyűlési Képviselőnek a köszöntője. Diploma Honoris díjak átadása, Az Év Nagymamája és Nagypapája díjak átadása, Nyíri Lajos Tánccsoport Egyesület és a GYKESZGYI Szenior Tánccsoport műsora. A videó megtekinthető az alábbi linkre kattintva: Idősek Világnapja Gyulán 2017. 29 – én 2. Csocseszék zenéjére ropják a táncot a résztvevők. Utána Ifj. Nagy Bálint (Valentinus) Gyulai költő: Szép korú Barátaim – című verse hangzott el a szerző előadásában.
cmcholdings.com, 2024