2014. szeptember 2-án 12. 00 órai kezdettel került sor a Hajdúnánási Rendőrkapitányság új épületének ünnepélyes átadására. Az új épületet Dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszter helyettes, Papp Károly, r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány, Dr. Gyurosovics József, r. dandártábornok, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és Szólláth Tibor, Hajdúnánás város polgármestere adta át ünnepélyes keretek között Dr. Vincze István, r. alezredes, a Hajdúnánási Rendőrkapitányság megbízott vezetőjének. Az ünnepélyes épület átadás a Szalmakalap Citera Együttes Szalmaszálak Gyermekcsoportja illetve a Bocskai István Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye, Bocskai Apródjai Néptánccsoportjának műsorával vette kezdetét. Szólláth Tibor, Hajdúnánás város polgármestere beszédében köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy egy ilyen impozáns épület megépülhessen. Polgármester úr hozzátette, hogy azok az intézkedések, melyek városunkban megtörténtek az elmúlt időszakban, mind-mind Hajdúnánás fejlődését szolgálják.
2022. február 6. Álmos kezdés után darálás – Könnyedén legyőzte a Békéscsaba a Hajdúnánást Magabiztos Békéscsabai Előre NKSE győzelem született a női kézilabda NB I/B keleti csoportjának 16. játéknapján, szombaton este. A bajnokságot veretlenül vezető lila-fehérek 29–20-ra nyertek a Hajdúnánás SK ellen. Tovább olvasom 2022. február 4. Fontos hazai mérkőzés vár a Békéscsabai Előre NKSE-re szombaton Szezonbeli tizenhatodik bajnoki mérkőzésére készül a Békéscsabai Előre NKSE! Az NB I/B Keleti csoportjának listavezetője a hatodik helyet elfoglaló Hajdúnánást fogadja hazai pályán szombat délután. 2021. november 3. Női kézilabda: A Békéscsabáé a pont az elmaradt szombati mérkőzés után A Magyar Kézilabda Szövetség a Békéscsaba javára döntött az elmaradt mérkőzés után. 2021. november 3. 14:18 | behir Összesen 3 cikk, 1 / 1 oldal
Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára. A benne lévő információk elavultak lehetnek. 2019. aug 8. 11:55 A hajdúnánási rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a férfi eltünésének ügyében /Fotó A hajdúnánási rendőrök segítséget kérnek Radócz Sándor megtalálásához. A hajdúnánási rendőrség keresi az 56 éves Radócz Sándort, aki augusztus 7-én 12 óra körül egy hajdúnánási egészségügyi intézetből távozott, ám azóta nem adott magáról életjelet. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre. A hajdúnánási rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a férfi megtalálásához /Fotó A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Hajdúnánási Rendőrkapitányságon (Hajdúnánás, Dorogi út 78. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a 06-52/570-050-es telefonszámon, a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.
78. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es "Telefontanú" zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli. Hozzászólás írásához jelentkezzen be!
Nagyon ritka pillanat ez, hiszen kevés kollégánknak adatik meg pályafutása során, hogy egy ilyen gyönyörű, új épületben teljesítse szolgálatát - kezdte ünnepélyes beszédét Dr. alezredes, a Hajdúnánási Rendőrkapitányság megbízott vezetője. Ez az épület értéket képvisel - folytatta beszédét kapitányságvezető úr. A rend és a biztonság nagyon komoly közösségi érték - megteremtése, s megőrzése komoly feladat és felelősség, melyet egységes, komoly összefogással tudunk megvalósítani. Az épület szép példája ennek az összefogásnak, akkor, amikor egy város közössége nemcsak igényli a rendet, de áldoz és tesz is érte. Dr. Vincze István kiemelte, hogy a kapitányság a város és az illetékességi területén található további 6 település, közel 40. 000 lakójának a biztonságát fogja szolgálni. Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó, kezdte beszédét Dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára célozva arra, hogy a fejlesztések az ígéretek szerint alakultak az elmúlt időszakban. Megerősítettük a rendőrséget: 3500 fővel megemeltük a létszámot, szigorú törvényeket alkottunk, a gépjármű állomány jelentős része megújult, tiszthelyettesek, zászlósok illetményét emeltük - mindezek eredményeként ma Magyarországon az emberek nagyobb biztonságban élnek, mint az elmúlt években - emelte ki államtitkár úr.
Részletek Közzétéve: 2020. február 12. szerda, 14:26 Írta: Tóth Imre A Hajdúnánási Rendőrkapitányság a DADA program keretében szülői értekezletet tart felsős tanulók szülei számára. Téma: - kábítószerfogyasztás - iskolai és családon belüli erőszak - a biztonságos közlekedés szabályai - biztonságos internet Időpont: 2020. február 20. (csütörtök), 16. 30 Helyszín: Hajdúnánás, Óvoda utca 2-10., földszinti aula Várjuk az érdeklődő szülőket! < Előző Következő >
Szerző: | Közzétéve: 2022. 03. 10. 08:06 | Frissítve: 2022. 08:08 Hajdúnánás - A balesetben nem sérült meg senki, anyagi kár keletkezett. A rendelkezésre áll adatok szerint március 10-én 0 óra 40 perc körül az M3 autópálya 196. kilométerszelvényében, Hajdúnánás közelében egy tehergépkocsi a belső szalagkorlátnak ütközött. A balesetben személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett. A helyszínelés idejére a középső és a belső sávot a rendőrök lezárták, a forgalom a leállósávon haladhat.
5 Abádszalók 89. 2 Baja 94. 3 Békéscsaba 104. 0 Debrecen 95. 0 Derecske 94. 7 Dunaföldvár 106. 5 Eger 101. 3 Fonyód Gyöngyös 101. 7 Győr 103. 1 Hajdúböszörmény 98. 9 Hajdúnánás 93. 3 Hajdúszoboszló 100. 6 Heves 93. 7 Kaposvár 99. 9 Kazincbarcika 88. 8 Keszthely 99. 4 Kiskunfélegyháza 91. 1 Kiskunmajsa 88. 2 Komló Miskolc 96. 3 Mohács 93. 8 Nagykanizsa 95. 6 Nyíregyháza Paks 107. 5 Pécs 90. 6 Salgótarján 100. 4 Siófok 92. 6 Sopron 94. 1 Szeged 87. 9 Szekszárd Szolnok 90. 4 Szombathely 97. 7 Tiszafüred 88. 7 Velence Veszprém Villány 100. 9 Zalaegerszeg 95. 8
1 kapcsolódó hír Bevezető szöveg megjelenítése Opciók
cmcholdings.com, 2024