Lehet, hogy az anomáliát valamilyen akkumulátor kímélő mód okozza, éppen ezért érdemes ezeket kikapcsolni a beállítások/telepített alkalmazások/Amazfit/akkumulátorkímélő menüben. Emellet a mobilos alkalmazással is voltak gondjaink. Látszik, hogy az Amazfit alkalmazása sokkal "okosabb", mint a Mi Fit, konkrétan el lehet veszni a menükben, a részletes alvásmonitorozástól kezdve a futó statisztikákig. Viszont hiába kapcsoltuk be az üzemidőgyilkos folyamatos pulzusmérést, az Automatikus pulzusérzékelés és Alvássegéd opcióval egyszerűen nem menti le az értékeket. Manuálisan tökéletesen működik, automatán nem, a sima Automatikus pulzusérzékelés pedig megint jó, ki érti ezt? Ennek pont az ellentéte a sedentary reminder, azaz a tétlenségi figyelmeztetés, ami akkor is rendszeresen jelzett, ha kikapcsoltuk a funkciót. Ki lehet cselezni, ha mondjuk csak reggel 8 és 9 közé állítjátok, ekkor szinte sosem jelez, olyan rövid az időintervallum, de attól még ez szoftveres hiba. Az viszont jelentős pozitívum, hogy az óra képes szinkronizálni Wechattel és Stravaval is, sportolás szempontjából pedig az utóbbi érdekes.
Ez a nagyobb tesó esetében átlagosan 42 nap üzemidőt jelent egy virtuális tükördimenzióban, a valóságban komoly terhelés mellett meg tizenöt-húszat, mivel használtam a GPS-t, megemeltem a fényerőt, szana-széjjel teszteltem és nem átalkodtam a kijelzőt is intenzíven nyomkodni. Elvileg van egy "watch only" módja mazochistáknak, amikor csak a lépéseket számolja és az alvást monitorozza, minden más funkciót kikapcsol, ezzel akár 74 nap is összejöhet. Feltölteni a csomagban található lapos töltővel – nagy fejlesztés a Verge nyomi félgömb alakújához képest – lehet, durván 2 óra alatt. A menüből kismillió dolog elérhető, ezek tipikus sportórás funkciók, a fontosabbakat felsorolom a teljesség igénye nélkül: fényerőállítás (maxon még napsütésben sem reménytelen a helyzet) ne zavarj mód, elemlámpa mozgáshoz köthető statisztika: lépésszámlálás, elégetett kalória, megtett táv, heti statisztika, mozgásra való figyelmeztetések száma stb. pulzusmonitorozás 12 különböző sport: kül- és beltéri futás, séta, kül- és beltéri biciklizés, kül- és beltéri úszás, futópad, elliptikus tréner, hegymászás, terepfutás, síelés, súlyzós edzés zenevezérlés, időjárás, értesítések (push notification), ébresztő, eseményre figyelmeztetés, iránytű Van még néhány nem túl fontos feature, de sajnos olyan is van, ami hiányzik.
Ha kültéren edzel, vagy öltönybe öltözöl, az óra mindig tökéletesen illik majd hozzád. Vékony és kifinomult, Élénk és színes A kifinomultságból és eleganciából származó könnyed bájjal és szépséggel a Xiaomi Amazfit GTR 42 mm okosóra könnyű és robusztus, az alumínium külső mindössze 9, 2 mm-es vékonyságot kölcsönöz az órának, ráadásul olyan könnyű, mint hat darab A4-es papírlap. A fényes mikrokristályos cirkónium kerámia keret miatt még vékonyabbnak és kifino- multabbnak hat az óra. Négy színben választható: csillagos fekete, cseresznyevirág rózsaszín, holfényfehér, korallvörös, valamint van még egy Glitter Edition, ami 60 ragyogóan csillogó osztrák cirkóniakővel rendelkezik. A könnyű és színes szíjakkal bárhol és bármikor stílusos lehetsz. Hatalmas, 326 PPI AMOLED kijelző elegáns óraszámlapokkal Kiemelkedő és még kényelmesebb tartalomfogyasztás Lenyűgöző, 326 PPI AMOLED kijelző, ami arra ösztönöz, hogy mindig az órád figyeld. Az óraszámlap bolt számos eredeti lehetőséget kínál, hogy az Amazfit GTR egy igazi remekmű legyen.
A súlyuk 25g szíj nélkül (gyárilag szilikon szíjjal érkezik). Az alsó gomb funkciója változtatható Kijelző A 42mm-es változatnak 1. 2″ méretű AMOLED kijelzője van, 390*390 pixel felbontással. Tehát a kijelzővel nincs gond, még elég nagy és durva a felbontása, részletes, szép képet eredményezve és Gorilla Glass védi. Egyébként száznál is több óralap közül válogathatunk és bizonyára egyedi óralapok is lesznek, mint a Verge esetén. A kijelzők közti méret különbség Always on kijelző Az always on (AOD) egy olyan funkció, amely révén a kijelző egy kis része mindig bekapcsolva maradhat. Ilyenkor például csak az időt mutatja, számjegyek formájában, erősen csökkentett fényerővel, így nem meríti le az akkumulátort gyorsan. Sajnos még nem tudni, hogy támogatja-e ezt, de az AMOLED kijelző által hardver tekintetében képes rá. A Verge esetén ilyen volt (nagyon intenzív fényben, azért annyira halvány) Funkciók A rendszer nagyon hasonló a korábbiakhoz és főleg a Verge rendszerére hasonlít (vagyis elég jó).
A nagytesó esetében ez átlagosan 42 nap üzemidőt jelent, komoly terhelés mellett, bekapcsolt GPS-szel, megemelt fényerővel, rendszeres nyomkodás mellett viszont már csak 15-20 nappal számolhatunk. Van ugyanakkor watch only mód, amikor csak a lépéseket számolja és az alvást monitorozza, minden más funkciót kikapcsol, ezzel akár 74 nap is összejöhet. A feltöltés pedig maximum két órát vesz igénybe. Sportos és mégis elegáns A sportórák legfontosabb eleme a szoftveres rész, ami két egységből tevődik össze: a telefonon és a készüléken futó programból. Az Amazfit egyedi, zárt rendszert használ, ami atom stabil. A menüből kismillió dolog elérhető, ezek tipikus sportórás funkciók, íme a fontosabbakat a teljesség igénye nélkül: fényerőállítás ne zavarj mód elemlámpa aktivitáskövetés: lépésszámlálás, elégetett kalória, megtett táv, figyelmeztetés mozgásra edzés követése: futás, séta, biciklizés, úszás, elliptikus tréner, hegymászás, síelés, súlyzózás pulzusmérés zenevezérlés, időjárás, értesítések, ébresztő, eseményre figyelmeztetés, iránytű A zenevezérlés csak a telefonunkon lejátszott számokra érvényes, nincs belső memóriája az Amazfit GTR-nek.
Főoldal Mobiltelefon & Kiegészítők Okosóra és okos kiegészítő Okosóra Xiaomi Amazfit GTR GPS-es fitness okosóra, pink, 42mm - [Bontott]. Hasonló elérhető termékek Bontott termék 1, 2" AMOLED kijelző 326 PPI, 390 x 390 pixel Vízálló: 5 ATM-ig, Pink szilikon szíj Részletes leírás » 40 990 Ft Termék ár: 40 990 Ft Felbontott, új termék eredeti csomagolásában, nem került még értékesítésre. Részletekért KATTINTS IDE! Xiaomi Amazfit GTR GPS-es fitness okosóra, pink, 42mm - [Bontott] jellemzői: Izgalmasan elegáns Stílusosan aktív Amazfit GTR Elegáns alumínium és acél dizájn | 326 PPI AMOLED kijelző Hosszú üzemidő | 5 ATM vízállóság | 12 sport mód Kifinomult és elegáns, klasszikus hátlappal A klasszikus óradizájn és az intelligens elemek harmonizálásával az Amazfit GTR 47 mm magán hordozza a klasszikus dizájnt a kör alakú számlapnak és a dupla koronának köszönhetően. Az óratest minőségi anyagokból készült, így könnyű, kifi- nomult és elegáns, közben mégis ellenálló. Ráadásul a csillogó mikrokristályos cirkónium kerámia keret miatt olyan érzés lesz viselni, mint a felső kategóriás mechanikus órákat.
Nincs igazi okosóra tudása az Amazfit gyönyörű órájának, viszont egy töltésről heteket elfut, sokrétűen követi a testmozgást és remek AMOLED kijelzőt visel. Hirdetés Külső, kijelző, csomagolás Sokféleképpen lehet a karra szerelhető elektronikus kütyüket csoportosítani: van filléres és méregdrága, fapados aktivitáskövető és mindenes mobilkiegészítő vagy csak sport centrikus. És persze akad funkcionális dizájnt követő, egyszerű darab, illetve kifejezetten gyönyörű és magamutogató. Nos, mondanék még egy szempontot: létezik óra, amelyiket naponta, de legalábbis 2-3 24 órás egységenként tölteni kell, ám szerencsére egyre több az olyan, amelyik ezeket a számokat hetekre levetítve hozza. A Huawei Watch GT széria éppen ezzel tetszeleg, a kitartásért cserébe kihúzva a talajt az adatkommunikáció (nincs WiFi, eSIM, hívásfogadás), a bővíthetőség (nem telepíthetők alkalmazások) vagy a multimédia lába alól (nem tárol zenét, nem irányítja a telefon lejátszóját). A Huawei Watch GT és az Amazfit GTR (jobbra) egymás társaságában [+] Cserébe viszont tényleg elfut két hetet, kibír 24 órás teljesítménytúrát GPS követéssel és szép – na éppen erre kíván rálicitálni a Mi Bandekért felelős Huami az Amazfit GTR -rel, 24 napos működést ígérve 410 mAh-s telepével.
2. A bőr és a dupla rétegű bőr + szilikon szíj nem viselhető úszás közben. Az úszáshoz az erre alkalmas szíjat kell megvásárolni az Amazfit megannyi színes pántjai közül. 3. A megfelelő élmény megtartásáért minél hamarabb érdemes megszárítani az órát, miután víz érte. 12 sport mód, az úszástól egészen a síelésig Az Amazfit GTR 12 sportolási tevékenységet ismer, a mindennapi tevékenységtől, mint például a sétálás, futás vagy úszás, egészen a mászásig vagy síelésig, így mindig információkat kapsz az adott tevékenységről, hogy folyamatosan egyre jobb és jobb lehess. Edzés + egészség + mindennapi élet. Egy továbbfejlesztett, teljes körű pulzusmérő rendszer Az Amazfit GTR a Huami által fejlesztett BioTracker PPG biológiai optikai érzékelővel és algoritmussal teljes körű pulzusszám monitorozást kínál. Ez nem csak nagy pontosságú, szünetmentes pulzusmérést biztosít, hanem rezgéssel jelez a túl magas, vagy edzés közben határértéken kívül mért pulzusszám esetén, valamint méri és információkat szolgáltat a zsírégetési tartományról a hasznosabb edzés elérése miatt.
Akkumulátor, üzemidő 195 mAh kapacitású akkumulátor által működtetve a gyártó szerint 12 napos használat lehetséges, átlagos használatot feltételezve. Gearbest | Geekbuying
34 190 Ft-tól 25 ajánlat Az Ön által beírt címet nem sikerült beazonosítani. Kérjük, pontosítsa a kiindulási címet! Hogy választjuk ki az ajánlatokat? Az Árukereső célja megkönnyíteni a vásárlást és tanácsot adni a megfelelő bolt kiválasztásában. Nem mindig a legolcsóbb ajánlat a legjobb, az ár mellett kiemelten fontosnak tartjuk a minőségi szempontokat is, a vásárlók elégedettségét, ezért előre soroltunk Önnek 3 ajánlatot az alábbi szempontok szerint: konkrét vásárlások és látogatói vélemények alapján a termék forgalmazója rendelkezik-e a Megbízható Bolt emblémák valamelyikével a forgalmazó átlagos értékelése a forgalmazott ajánlat árának viszonya a többi ajánlat árához A fenti szempontok és a forgalmazók által opcionálisan megadható kiemelési ár figyelembe vételével alakul ki a boltok megjelenési sorrendje. Amazfit Xiaomi Amazfit GTR, 42mm, Black Mi ez? Xiaomi Amazfit GTR 42mm Fekete Okosóra, Dobozában, Gyári tartozékaival, 27% áfával Xiaomi Amazfit GTR 47mm - Szürke-Barna színű 2-3 év garancia, Bankkártyás fizetés, Megbízható forrás!
cmcholdings.com, 2024