A háború végén az egyébként is megromlott egészségű nagymestert a sakktársadalom mégis kiközösítette, sokak szerint azért, hogy ne szállhasson ismét harcba a világbajnoki címért. Aljechin igen szerény körülmények között élt Portugáliában, főleg sakkoktatásból tartotta el magát, s mélységesen lesújtotta, hogy az amerikai versenyzők tiltakozása miatt nem fogadták el a nevezését a háború utáni első nagy sakkversenyre. A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) végül beleegyezett, hogy a legerősebbnek tartott játékos, a szovjet Mihail Botvinnik ellen a világbajnoki címet eldöntő mérkőzést vívjon, de erre már nem került sor. A versenyre készülő, ötvenhárom éves Aljechint 1946. március 24-én reggel estorili szállodai szobájában, sakktáblája előtt ülve holtan találták. Halálának körülményei máig rejtélyesek, a legtöbben úgy vélik, szívroham végzett vele. Ugyanakkor a boncolás egyik tanúja szerint egy félrenyelt húsdarabtól fulladt meg, de tartja magát az a vélekedés is, hogy bosszúból a francia vagy – Sztálin utasítására – a szovjet titkosszolgálat gyilkolta meg.
Aljechin Buenos Airesben meglepte azzal a sakkvilágot, hogy a kubai sakkozót saját fegyverével győzte le, pozíciós játékvezetése ellen Capablanca nem talált ellenszert. A nagyszerű győzelmét hihetetlen sikerszéria követte, 1934-ig tornán egyetlen játszmát sem vesztett! Kétszer Bogoljubovval szemben megvédte világbajnoki címét, 1929-ben 11 győzelemmel, 5 vereséggel és 9 döntetlennel, majd 1934-ben 8 győzelemmel, 3 vereséggel és 15 döntetlennel. Aljehin - Bogoljubov / középen Lasker / Meglepő, hogy Capablanca kihívását többször elutasította. Pályafutásában törés 1935-ben következett be, amikor 13 döntetlen mellett csak nyolc partit tudott nyerni a holland Max Euwe ellen, aki viszont kilencszer vereséget mért rá. Váratlan veresége után Aljechin éjt nappallá téve is a visszavágóra készült, amire 1937-ben került sor Hollandiában, és 11 döntetlen mellett 10:4-re legyőzte Euwe-t, s visszahódította világbajnoki címét. Ezután kezdődött életének rögösebb szakasza. A második világháború kitörésekor Aljechin a francia sakkválogatott tagjaként Buenos Airesben játszott a sakkolimpián.
Hetvenöt éve, 1946. március 24-én halt meg Alekszandr Alekszandrovics Aljechin, a negyedik sakkvilágbajnok, a sportág történetének legendás alakja. Moszkvai arisztokrata családba született 1892. október 31-én, földbirtokos apja államtanácsnok volt. A sakk rejtelmeibe idősebb testvérei vezették be, később távsakkot j& … Ugras az eredeti oldalra Az eredeti oldal itt található: Powered by WPeMatico
Három év múlva Szentpétervárra költözött, ahol jogi tanulmányai mellett a Szentpétervári Sakkegyesületet látogatta. Első nagy tornáján, 1914-ben harmadik helyen végzett két világbajnok, Lasker és Capablanca mögött, amiért II. Miklós cártól megkapta a "nagymester" címet. Az első világháború kitörése egy Mannheimben megrendezett versenyen érte, s a németek minden ellenséges országból érkezett résztvevőt, így az oroszokat is internáltak. 1914 szeptemberében szabadult, hazatérve beállt az orosz hadsereg vöröskeresztes hadosztályába. A sebesültek megmentése során ő maga is súlyosan megsebesült, bátorsága miatt Szent György-rendet és Szent Szaniszló-rendet kapott. A polgárháború idején, 1919-ben Odesszában a Cseka letartóztatta, feje fölött lebegett a halálos ítélet réme, de miután kiderült személyazonossága, szabadon engedték. 1920-ban rövid ideig tolmácsként dolgozott a Kominternben, ugyanis folyékonyan beszélt franciául, németül és angolul. Visszatért a versenyzéshez, a moszkvai bajnokságot pontvesztés nélkül nyerte meg, majd 1920 őszén első lett az Összoroszországi Sakkolimpián, amelyet később az első szovjet sakkbajnokságnak minősítettek.
Nevét megnyitás és védelem is őrzi, a játékról húsznál több könyvet írt, és kisbolygót is neveztek el róla.
A sebesültek mentése során ő maga is súlyosan megsebesült, bátorsága miatt Szent György- és Szent Szaniszló-rendet kapott. A polgárháború idején, 1919-ben Odesszában a Cseka letartóztatta, feje fölött lebegett a halálos ítélet réme, de miután kiderült személyazonossága, szabadon engedték. 1920-ban rövid ideig tolmácsként dolgozott a Kominternben, mert folyékonyan beszélt franciául, németül és angolul. Visszatért a versenyzéshez, a moszkvai bajnokságot pontvesztés nélkül nyerte meg, majd 1920 őszén első lett az Összoroszországi Sakkolimpián, amelyet később az első szovjet sakkbajnokságnak minősítettek. 1921 tavaszán svájci feleségével Nyugatra utazhatott, és soha nem tért vissza. Emigrációja első állomása Berlin volt, de hamarosan Párizsba költözött, 1927-ben megkapta a francia állampolgárságot. A Sorbonne jogi karán tanult, közben sorra nyerte a versenyeket. Legfőbb célja az volt, hogy előteremtse azt a tízezer dollárt, amelyet a világbajnok Raúl Capablanca feltételei szerint kihívójának a mérkőzés előtt letétbe kellett helyeznie.
Visszatért a versenyzéshez, a moszkvai bajnokságot pontvesztés nélkül nyerte meg, majd 1920 őszén első lett az Összoroszországi Sakkolimpián, amelyet később az első szovjet sakkbajnokságnak minősítettek. 1921 tavaszán svájci feleségével Nyugatra utazhatott, és soha nem tért vissza. Emigrációja első állomása Berlin volt, de hamarosan Párizsba költözött, 1927-ben megkapta a francia állampolgárságot. A Sorbonne jogi karán tanult, közben sorra nyerte a versenyeket. Legfőbb célja az volt, hogy előteremtse azt a tízezer dollárt, amelyet a világbajnok Raúl Capablanca feltételei szerint kihívójának a mérkőzés előtt letétbe kellett helyeznie. A nagy összecsapásra 1927-ben Buenos Airesben került sor, miután argentin üzletemberek összeadták a pénzt. A csaknem három hónapig tartó összecsapásban Aljechin, aki addig még partit sem nyert a kubai ellen, meglepetésre győzött, kiváló pozíciós játékkal késztette ellenfelét megadásra. A visszavágót ugyan megígérte, de arra mégsem került sor, s ezért sokan bírálták az orosz sakkozót.
A versenyre készülő Aljechint 1946. március 24-én reggel estorili szállodai szobájában, sakktáblája előtt ülve holtan találták. Halálával a sakk története során először üresedett meg a világbajnoki trón, az új világbajnok személyéről végül 1948-ban körmérkőzés döntött Botvinnik javára. Aljechin pályafutása lenyűgöző: több mint 50 ezer partit játszott, 87 versenyen indult, s ebből 62 alkalommal győzött. Küzdő stílusával, látványos kombinációival a sakk továbbfejlesztője és népszerűsítője volt. A sakkot művészetnek tartotta, a kombinációkban rejlő esztétikumot kereste, legendás taktikusként képes volt a "halott" remiállásokat is győztes pozícióvá alakítani. A maga korában a legerősebb "vakon" játszó sakkozók közé tartozott, kétszer állított fel világrekordot vakszimultánban. Játéka során arra törekedett, hogy magához ragadja a kezdeményezést, szerette a bonyodalmat és a szépséget. Nevét megnyitás és védelem is őrzi, a játékról húsznál több könyvet írt, és kisbolygót is neveztek el róla. Forrás: Tovább a cikkre »
cmcholdings.com, 2024