Természetesen a célra bármilyen váza megfelel, feltéve, hogy az alap illik az ágakhoz és a tojásokhoz. Az áttetsző vázákkal, üvegekkel nem foghatsz mellé, de érdekes lehet a hatás akkor is, ha cserepet használsz, esetleg mohával, fűvel béleled az alapot – így nem csak a tojásfát, hanem az alját is kidekorálhatod. Érdemes próbát tenned a kancsókkal, főleg, ha kedveled a vintage stílust, vagy éppen a rusztikus megoldásokat, illetve, ha a dekorációt leginkább a konyhaasztalodra, vagy az étkeződbe szánod. Akaszd fel a tojásokat A tojásfához mindenképpen kifújt tojásokat válassz, hiszen csak ezekkel tudsz majd látványosan dekorálni. A díszítést illetően rengeteg technika áll a rendelkezésedre, azonban arra érdemes ügyelned, hogy az akasztás helye is esztétikus legyen. Jó ötlet, ha a kifújt tojáson tű segítségével átengedsz egy olyan fonalat, amin előzőleg felfűztél egy kb. egy centi átmérőjű színes, kör alakú filcdarabot. (A tojás alsó, szélesebb felén kezdd a műveletet! ) A tű súlyánál fogva a felső lyukon is át tudod húzni majd a fonalat.
home Intézzen el mindent online, otthona kényelmében Vásároljon bútorokat a bolt felesleges felkeresése nélkül. Elég párszor kattintani. credit_card Jobb lehetőségek a fizetési mód kiválasztására Fizessen kényelmesen! Fizetési módként szükség szerint választhatja a készpénzes fizetést, a banki átutalást és a részletfizetést. shopping_cart Nagy választék Több száz különféle összetételű és színű garnitúra, valamint különálló bútordarab közül választhat
A hagyományos húsvéti dekorációk között az egyik legnagyobb kedvencünk a tojásfa. Egyrészt, mert egyáltalán nem kell kézügyesség az elkészítéséhez (kivéve, ha a tojások kifújását is magadra vállalod), másrészt pedig, mert az egész lakásba azonnal ünnepi hangulatot varázsol! Mit használj alapul? Gyakorlatilag bármilyen ágat felhasználhatsz a tojásfád alapjául. Húsvétkor természetesen nélkülözhetetlen a barka, az aranyeső, de választhatsz olyan hajtásokat is, amiken még csak most nyílnak a levelek és a bimbók. Ha nincs elérető közelségben néhány friss ág, akkor a hobbiboltokban is nézelődhetsz: utóbbiakban gondosan megtisztított és kiszárított csavart ágakat vásárolhatsz. Ezek lehetnek aprók, átlagos méretűek, de egész hatalmasak is, így akár a nappalid sarkában is felállíthatsz egy méretes tojásfát. Ráadásul elegendő, ha egyszer megveszed az alapot, utána nem kell vele bajlódnod – csak annyi a dolgod, hogy minden évszakban szezonálisan kidekoráld. Mibe állítsd? Erre a szempontra sokan nem fordítanak kellő figyelmet, pedig esztétikailag rengeteget számít, mibe állítod bele a tojásfádat.
A tojásfa a húsvéti ünnepek egyik fontos dekorációs eleme, amelynek hagyománya eredetileg Németországban és Ausztriában volt népszerű. A német bevándorlóktól vették át a tradíciót az amerikaiak, amely azóta világszerte elterjedt, bár Magyarországon még mindig nem igazán ismert, pedig nagyon szép és egyszerűen kivitelezhető húsvéti díszről van szó.. Tojásfa készítése házilag Hagyományosan egy rügyező kerti fa ágaira vagy egy belső térben felállított faágra függesztettek dekorált tojásokat, manapság a tojásfa lehet barkaág, műfa de akár egy absztrakt asztali dísz is. Tojásfát nagyon egyszerűen lehet házilag készíteni - persze léteznek komplikáltabb verziók is, amelyek több időt igényelnek, de legalább évről-évre újrahasznosíthatók. Gyermekekkel készíthető vidám időtöltés garantálva!
A mini tojásvázák nagyon jól mutatnak a lakás bármely pontján, különösen akkor, ha egy-egy szál illatos virágot tűzünk beléjük. Az előzőleg megtisztított, zsírtalanított tojásokat fújjuk ki, majd tegyük egy tojástartóba. A tojásokon ütött egyik lyukat viasszal óvatosan tömjük be, így a víz nem folyik ki belőlük. Minden tojásba tűzzünk virágot. Az emeletes süteményes tálat vagy muffin tartó tálat is használhatjuk húsvéti dekorációhoz. Apró cserepeket töltsünk meg mohával, fűvel, egy-egy szál virággal és ebbe ültessük a keményre főzött, színesre festett tojásokat. Gondoljunk arra, hogy ez a fajta húsvéti dekoráció nem marad sokáig friss, ezért ha egész héten szeretnénk benne gyönyörködni, használjunk inkább hobbi kellék üzletben kapható papírfüvet és papírvirágot. Az ünnep napján aztán a virágot cseréljük valódira, hogy illatozzon. Ezt a tojás festést gyerekek fogják nagyon élvezni. Használjunk a festéshez táblafestéket. Előtte persze főzzük keményre a tojásokat, zsírtalanítsuk a héjukat, majd száradás után kenjük át táblafestékkel.
cmcholdings.com, 2024