A Gyulai Hírlap kérésére Juhász Zoltán kifejtette, a kivitelezésben a DHB Közös Ajánlattevő konzorcium, így a Duna-Aszfalt Kft., a Hazai Építőgép Társulás Kft., valamint a Békés Drén Kft. vesz részt. - A Körös-vidéken az árvízvédelmi rendszernek két fontos eleme van. Az egyik a töltés, azonban a töltéseket nem lehet a végtelenségig magasítani. Ezek csupán egy bizonyos szinten levonuló árhullámok biztonságos levezetésére adnak lehetőséget. Emellett viszont előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor töltéskiépítettséget meghaladó árhullámok vonulnak le. Ebben az esetben az árhullámok csúcsát kivezetjük tározókba és ezáltal gondoskodunk arról, hogy a mederben a töltések között kezelhető vízszint mellett vonuljon le a víz – tájékoztatta lapunkat Bak Sándor, a KÖVIZIG igazgatója. Az igazgató még hozzáfűzte, a 75 millió m 3 kapacitású mályvádi szükségtározót korábban robbantással helyezték üzembe, most pedig azok a műtárgyak készülnek, amelyek lehetővé teszik a szabályozott megnyitást. Bak Sándor elmondása szerint fontos pillanathoz érkeztünk, hiszen a műtárgy betonmunkálatai elérték azt a szintet, amikor lehetővé válik, hogy a tényleges elzárást biztosító acél szegmenstáblák beemelése megtörténjen.
Mint kiderült, Csipak Levente "újságíróskodik", így örömmel állt a Gyulai Hírlap rendelkezésére. Az ifjú végzős diák elmondta, igazán hálás felkészítő tanárának, dr. Katona Editnek, akivel emelt szintű helyesírási órák keretében, minden héten készültek a tudáspróbára. - A helyesírást nagyon fontosnak tartom. Szerintem sok ember, Magyarországon és a határokon túl is úgy gondolja, hogy a helyesírás egyáltalán nem számít, de ez nem így van. Ez az alapvető műveltség része, szeretem, és érdekesnek tartom. Ezért is fektetek rá nagy hangsúlyt – mesélte lapunknak Csipak Levente. A zentai diák harmadik alkalommal járt városunkban, és ezúttal is kiválóan érezte magát. Mint mondta, Gyula mindig tud újat mutatni számára. Csipak Levente épp ezért azt tervezi, hogy jövőre a leendő középiskolás versenyzők oldalán visszatér hozzánk, és talán a Gyulai Várfürdőbe is betér majd.
Fotóriport. Bár az idén egyelőre még várat magára a hajnalig tartó utcai ünneplés, a magyar drukkerek mindenesetre kitettek magukért: ria-ria-Hungáriától zengett nemcsak a Puskás Ferenc Stadion környéke, de a hivatalos, városligeti szurkolói zóna is kedden. 2021. 06. 15. Magyar szurkolók a hivatalos Fanzone-ban a Hősök terén a Magyarország-Portugália labdarúgó-mérkőzésen. Fotó: Dimény András 2021. A magyar szurkolók vonulása a Puskás Arénához a Magyarország-Portugália labdarúgó-mérkőzés előtt Budapesten a Dózsa György út – Ajtóssy Dürer sor – Stefánia út útvonalon. Fotó: Dimény András Magyar fociszurkolók a rendőrök mögött 2021. június 15-én. Fotó: Pozsonyi Roland Magyar fociszurkolók 2021. Fotó: Pozsonyi Roland Magyarország-Portugália 0-3. Szurkolók nézik az első magyar meccset a 2021-es labdarúgó Európa-bajnokságon. 2021. Fotó: Merész Márton 2021. fotó: Dimény András Magyar fociszurkolók a Puskás Arénánál 2021. Fotó: Pozsonyi Roland Magyar fociszurkoló 2021. Fotó: Pozsonyi Roland Magyar szurkolók a hivatalos Fanzone-ban a Hősök terén a Magyarország-Portugália labdarúgó.
Az előválogatás után a legjobb 27 felvételt állítottak ki. A kiállításmegnyitóval egybekötött díjátadón az első kategória kivételével három-három díjat és kilenc különdíjat adtak át (az I., a III., valamint a felnőtt kategóriában megosztott megosztott díjátadás történt, a felnőtt kategóriában a második és a harmadik helyezettek is megosztva ítélték oda a díjat). A legfiatalabbak számára hirdetett kategória (7–10 évesek) győztese Emília Guziová lett, aki idén másodszor vehette át az első helyezettnek járó a díjat. A 11–14 évesek versenyét Tomojka Mátyás nyerte Napjáró című képével. A 15–21 évesek közül Miklós László Homályos útjaink című képét találták a legjobbnak. A felnőtt kategória győztese Izabela Horňáková lett, a Múltban bolyongó emlékezés című alkotásával sikerült meggyőznie a zsűritagokat. A verseny fődíját ezúttal a Lelkek vándorlása című alkotásával Terebesi Gyula nyerte, aki Orosz Anikó felajánlásának köszönhetően egy eredeti Tóthpál Gyula-fotót is kapott. A nevezők között egyébként az elmúlt két évhez képest jóval több a gyerek és a fiatal, de van olyan pályázó is, aki már betöltötte a 60. életévét.
Gyakorlatilag ennek a munkának a megvalósítása folyik most gőzerővel. Akinek az érkezését már tudjuk, az Krnács Richárd kapus, Joan Polonio-Guerreiro, Zámbori Dániel és Erdős Márk. De, úgy tudom, hogy azoknak a játékosoknak, akik a tavalyi keret tagjai voltak, és akikre én is számítok, már csaknem a 90 százalékával megegyezett a vezetés. Tervezünk még legalább két posztra igazolást. Ami fontos, hogy időnk sincs, és nem is kell egy teljesen új csapatot építeni. Igyekeztünk azokat a lukakat betömni, amik a sérülések vagy a távozások miatt keletkeztek. – Lejátszott a csapat már két felkészülési mérkőzést is. Hogyan sikerültek ezek, és mit jeleznek, ha jeleznek valamit? – A felkészülési mérkőzések eredményének nem szabad nagy jelentőséget tulajdonítani! A békéscsabai tartalékot 5–0-ra, a Körösladányt pedig 5–2-re vertük, de itt sem az eredmény volt a fontos, mint ahogy a következő 3-4 mérkőzésen sem az lesz. Ezeken a mérkőzéseken, előre meghatározott kérdésekre voltam kíváncsi. A cél az, hogy a bajnoki rajtra minden rendben legyen.
2013. 13. 19:00 Mi jut eszébe Matolcsynak az ezermilliárdos érméről? 13. havi nyugdíj, rezsicsökkentés kiterjesztése, húskombinátok állami megmentése. Indul a Nagy Tündérmese Konzultáció. Tippelje meg a folytatását a! 2013. 07:00 Súlyos jogsértés lehet a kormány húsüzem-akciója Uniós szankció lehet a vége a húsüzemek megmentésének, ugyanis aligha állná ki az állami támogatásoknál alkalmazott EU-s próbát. Amennyiben a kombinátok megmentése üzletileg nem támasztható alá, a döntéshozó önkormányzati képviselők a hanyag kezeléssel játszanak. 2013. 09. 18:32 Gyulahús Kft. - céget alapított a gyulai képviselő-testület Gyulahús Kft. néven megalapította önálló húsipari cégét Gyula város önkormányzata. A cégalapításról szóló előterjesztést a képviselő-testület a szerdai rendkívüli közgyűlésen, zárt ülésen fogadta el - jelentette be sajtótájékoztatón Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester. 2013. 08. 06:04 MTI/Magyar Hírlap Budai Gyula: nem vonjuk össze a húsüzemeket A hazai húsipari vállalkozások rendelkeznek saját termékekkel és piacokkal, ezért nem indokolt, hogy az állami-önkormányzati kézbe került társaságok szorosabbra fűzzék az együttműködést - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.
cmcholdings.com, 2024